Életmód
Alrovatok
Lombikprogram: túl sok felesleges kockázatot vállalnak
A lombikprogram több százezer családnak segített már világszerte azóta, hogy 1981-ben megszületett az első lombikbébi. A legújabb kutatások szerint azonban túl sokszor alkalmazzák, gyakran felesleges kockázatnak kitéve az anyát és az embriókat egyaránt.
Zuhanyzás: van, akinek napi három sem elég
Kinek van ideje egy jó kis lazításra a fürdőkádban? Szinte senkinek - derül ki abból a közvélemény-kutatásból, mely szerint a fürdés szokása kihalóban van. Az emberek csupán tíz százaléka merül bele a kádba naponta, a felük pedig soha nem fürdik kádban.
Jobbára borult idő várható. Az északkelet felé haladó csapadékzóna erősödik: hazánk északkeleti, északi felén kezdetben kiterjedt, helyenként intenzív havazásra, egyes tájakon átmeneti vastag hótakaró kialakulására kell számítani - a főváros térségében és az Északi-középhegység tágabb környezetében az esti órákig kitartóan havazhat. Ezzel párhuzamosan azonban délnyugat, dél felől egyre többfelé ónos esőbe, fagyott esőbe, majd egyre inkább esőbe vált a halmazállapot - tartósabb ónos esőre a középső országrészben van kilátás. A délkeleti, keleti szél nagyobb területen lehet élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések is előfordulhatnak.A maximum többnyire -1 és +6 fok között alakul, azonban a délnyugati határvidéken ennél kissé magasabb értékeket is mérhetnek. Késő este is hasonló hőmérsékletre lehet számítani, enyhül az idő. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.