Sportolással meghosszabbíthatjuk az életünket

Eddig is nyilvánvaló volt, hogy a rendszeres testedzés jó hatással van az egészségre, ám egy friss kutatás szerint a rákbetegek várható élettartamát is növeli.

A chicagói Loyola Egyetem Stritch Orvosi Iskolájának eredményei szerint azok a férfiak, akik hetente több mint 12 600 kalóriát égettek el mozgással, csaknem felére csökkentették a betegség miatti halálozás kockázatát. A mostani eredmény alátámaszt egy korábbit, mely szerint a fizikailag legaktívabb ráktúlélőknek van a legkisebb esélyük a rák vagy szívbetegség miatti halálozásra. Az egyesült államokbeli intézmény ezúttal 1 021 férfit vizsgált, akiknek az átlagéletkora 71 év volt, és korábban rákot diagnosztizáltak náluk.

A legújabb vizsgálat rámutatott, hogy a hetente legalább 12 600 kalóriát mozgással elégetőknél 48 százalékkal alacsonyabb a halálozás kockázata, mint azoknál, akik csak 2 100-at használnak föl.

A társszerzőként közreműködő Dr. Kathleen Wolin hozzátette, hogy a legtöbb ráktúlélő életkilátásait a korai diagnózis és a megfelelő kezelés javítja elsősorban. "A fizikai erőkifejtést valóban ajánlani kellene az élettartam növelésének érdekében" - magyarázta a szakértő a Journal of Physical Activity & Health című szakfolyóirat hasábjain.

Javítja a túlélés esélyt a sport. Fotó: Europress

Míg korábban számos kutatás rámutatott, hogy az egészséges emberek várható élettartamát jelentősen növeli a rendszeres mozgás, ez az első olyan vizsgálat, amely kifejezetten rákbetegekre fókuszál.

A tudósok a Harvard Egyetem öregdiákjainak adatait használták föl, akik 1916 és 1950 között voltak az intézmény hallgatói, s 1988-ban kérdőívet töltöttek ki a testmozgási szokásaikra vonatkozóan. Válaszoltak például arra, hogy milyen gyakran sétálnak, lépcsőznek vagy sportolnak. Az adatfelvételt 1993-ban megismételték, és 1998-ig figyelemmel kísérték a résztvevőket - az eredmények az így nyert következtetések levonásával születtek.

Magyarországon a lakosság 77%-a nem mozog rendszeresen (Eurobarometer, 2010), ami rendkívül rossz arány. Márpedig a mozgásszegény életmód kedvezőtlenül hat az emberek életminőségére és életesélyeire is, számos betegség megelőzhető lenne a rendszeresen végzett testmozgással. A felnőtt magyar lakosság egészségi állapotáról egyértelműen árulkodó adat a várható élettartam. A Magyar Sporttudományi Társaság 2011-ben publikált kutatása szerint ma hazánkban ez 73 év, míg a skandináv országokban és Ausztriában 80 év, de az EU országok 76 életévnyi átlaga is meghaladja a miénket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!