Doktor House mentette meg a beteg életét

Egy német férfi furcsa panaszokkal került kórházba. Sokáig nem tudták kideríteni, mi a baja, míg az egyik orvos, aki a Doktor House sorozat nagy rajongója volt, az egyik epizód alapján be nem azonosította a problémát.

Egy 55 éves német beteg életveszélyes tüneteit hónapokon át vizsgálták: súlyos szívproblémái, magas láza volt, nyirokmirigyei megnagyobbodtak, gyomorsavtúltengés kínozta, hallása és látása romlott – olvasható a brit orvosi hetilap pénteki számában.

Addig senki sem tudott biztosat mondani a betegségéről, amíg az amerikai kórházsorozat, a Doktor House törzsnézője, Jürgen Schäfer orvoshoz nem került. Ő egyébként abban a marburgi egészségügyi központban dolgozik, ahová a fel nem ismert betegségekkel kezelt pácienseket irányítják. A doktor ráadásul nem egyszerűen sorozatfüggő, hanem egyetemi előadásaiban fel is dolgozta a sorozatban bemutatott eseteket.

Az orvos elmondta: öt perc kellett, hogy rájöjjön, miről van szó. A német férfi tünetei szinte tökéletesen megegyeztek azokkal, amelyek alapján kobaltmérgezésként diagnosztizált.

Doktor House mindig segít (Kép: hdfons.com)

A német beteg vérvizsgálatának eredménye megerősítette a gyanút. A fémprotézist kerámiára cserélték, ezután vérének kobalt- és krómszintje gyorsan visszaállt a normálisra, állapota pedig stabilizálódott. A Doktor House című amerikai sorozat, amelyet Magyarországon is nagy sikerrel vetítettek, nyolc évad után 2012-ben ért véget. A címszerepet Hugh Laurie brit színész játszotta , amelyért több elismerést is kapott.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Reggelig helyenként még másutt is, napközben viszont már főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!