A napsütés miatt vagyunk agresszívek?

A Cognition & Emotion szaklapban közzétett kutatásban Marzoli és munkatársai azt vizsgálták, hogyan válthat ki egy arckifejezés érzelmi választ.

Marzoli és kollégái azt az elméletet akarták megvizsgálni, hogy az arckifejezések olyan mértékben szabályozhatják a hangulatot, hogy egy ember mosolyának intenzitása összefügg a boldogságával , beteljesedésével és élettartamával. A mostani kutatásban a napfény által kiváltott hunyorgás/szemöldökráncolás és a résztvevők érzelmi állapota közötti kapcsolatot vizsgálták.

A kísérletben 137 tizennyolc és negyven év közötti nő és 145 tizennyolc és harminckilenc év közötti férfi vett részt. Az alanyokat a strandon tesztelték, két csoportra osztva: az egyik viselt Likert-skálát tartalmazó kérdőíven számoltak be a haraggal és az agresszióval kapcsolatos személyes érzéseikről.

Fotó: Europress

Az eredmények azt mutatták, hogy a nappal szemben állók nagyobb mértékű agresszivitásról számoltak be, mint azok, akik háttal voltak a napfénynek. A kérdőívben az alanyok választhattak a harag és a keserűség kifejezése között, és a kutatásban egyértelműen a harag felé hajlottak a válaszok. Annak ellenére, hogy a résztvevők többsége úgy nyilatkozott, hogy nem befolyásolta a napfény, a bevalláson alapuló agresszivitásuk közvetlen összefüggést mutatott a napfény által kiváltott szemirritáció mértékével.

A szerzők úgy vélik, hogy a harag az a kifejezés, amely leginkább tükrözi a napfény okozta hunyorgást/szemöldökráncolást, és ökológiai megerősítést ad azoknak a laboratóriumi eredményekhez, amelyek ok-okozati összefüggést mutattak ki az arcizmok összehúzódása és a következetes érzelmi reakció között.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!