Életmód
Alrovatok
Jelek, melyek magas érzelmi intelligenciára utalnak
Sok ember számára az érzelmek kifejezése, tudatosítása tiltott terület: a sebezhetőségét, érzékenységet el kell rejteni, dühösnek lenni hiba, felszabadultan örülni pedig gyerekes. Az érzelmek megélése azonban az egész életünkre pozitívan hat.
Koronavírus: szabad-e várandósként oltatni?
Az immár több mint két éve húzódó, szinte napról napra változó vírushelyzetben kismamaként még nagyobb kihívás eligazodni, válaszokat találni, az oltást, a lehetséges szövődményeket, gyermekünk védettségét és az érvényben lévő egészségügyi ajánlást illetően. Mikor, milyen vakcinával, hány dózis az ideális? Lássuk, mit tanácsol a szakember.
Harc a kilókkal: miért fontosak a kalóriák?
Világszerte többszörösére emelkedett az elmúlt évtizedekben az elhízással élők száma, a jelentős súlyfelesleg pedig hosszú távon rendkívül nagy kockázat az érintettek egészsége szempontjából. Mind nagyobb jelentőséggel bír tehát, hogy figyelmet fordítsunk arra, mennyit eszünk. Ehhez ugyanakkor érdemes számba venni, mit is jelent pontosan a kevés vagy a sok e téren.
5 ok, amiért eredménytelen a diéta
Sokszor hangzik el a kérdés, hogy miért nem sikerül lefogyni vagy jobb laborértékeket elérni, annak ellenére, hogy valaki diétázik és megpróbál a lehető legegészségesebben élni. Ilyenkor a kevésbé elhivatottak feladják az életmódváltást, ám valószínű, hogy az alkalmazott étrendben van a hiba, ezért annak módosítására van szükség. Sárga Diána dietetikus a leggyakrabban elkövetett hibákról beszélt.
Többnyire erősen felhős, északkeleten tartósan borult lesz az ég, és helyenként előfordulhat kisebb eső, zápor. Legkevésbé a középső országrészben lehet csapadékra számítani. Az északnyugatira forduló szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton általában 6 és 11 fok között várható, de az északkeleti határ közelében csak 3, 5 fok lesz. Késő este 1, 6 fok valószínű. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.