A hüvelyi probiotikumok árnyoldalai

Biztos, hogy minden esetben jótékonyan hatnak a probiotikus kiegészítők a hüvelyi egészségre? Ha vannak, melyek a kockázatai a szedésüknek? Lássuk, mit mondanak a szakértők!

Köztudott, hogy a hüvelyben is több ezer mikroorganizmus él, amelyek jelentős része úgynevezett "jó baktérium", és mint ilyen, segít az egészség megőrzésében. A hüvelyflórát alkotó mikroorganizmusok összetétele ugyanakkor folyamatosan változik, függően az életkortól, a ciklustól, az étrendtől, sőt még a bennünket érő stressztől is. Egyes termékek ugyanakkor azt ígérik, hogy minden körülmények között elősegítik az egészséges baktériumok növekedését a hüvelyben, hasonlóan ahhoz, ahogyan az emésztőrendszeri probiotikus termékek segítenek az emésztőrendszernek. Egyes hüvelyi probiotikumok tabletták formájában szedhetők, mások gélként vagy kúpként helyezhetők a hüvelybe. Kutatók azonban arra figyelmeztetnek, hogy tudományos szempontból nem feltétlenül és nem minden esetben hatásosak ezek a termékek - olvasható a WebMD orvosilag lektorált szakcikkében .

Ami a laborban működik, nem biztos, hogy a hüvelyben is működik.
Ami a laborban működik, nem biztos, hogy a hüvelyben is működik. Fotó: Getty Images

Igazoltan csak a gyógyszerek hatásosak

Az tudományosan igazolt, hogy a probiotikumok hatásosak lehetnek bizonyos egészségügyi problémák esetében, mint például az antibiotikumrezisztens hasmenés és a fekélyes vastagbélgyulladás. Klinikai kísérletek szerint a hüvelyi probiotikumok bizonyos esetekben szintén hasznosak lehetnek. Különösen a bakteriális élesztőgomba-fertőzés (candida) és a bakteriális vaginózis (BV) tüneteit képesek enyhíteni. Utóbbi az egyik leggyakoribb hüvelyi fertőzés a szülőképes korú nőknél. Sajnos, a tudomány egyelőre nem tudja, hogy ez a betegség miért fordul elő, mi az oka.

A hüvely így marad tiszta.

Noha a fenti logika alapján bizonyos hüvelyi probiotikumos termékek szedése segíthet helyreállítani a baktériumok egészségesebb egyensúlyát a hüvelyben, kutatók arra figyelmeztetnek, hogy az ennek alapjául szolgáló tudományos bizonyítékok csak elméletben igazak, és csak néhány laboratóriumi kísérletben működnek. De ami a laboratóriumban működik, az nem mindig működik ugyanúgy a valóságban, konkrétan a hüvely különleges környezetében. Vagyis nem olyan egyszerű a helyzet, hogy felhelyezzük a gélt vagy beveszünk egy tablettát, és az máris elősegíti a jótékony baktériumok elszaporodását a hüvelyben - írta a lap.

Kutatók szerint valójában és egyelőre kevés bizonyíték van arra, hogy ezek a kiegészítők javítják a hüvely egészségét. Természetesen ez változhat, ahogy a tudósok egyre többet tudnak meg a hüvelyi probiotikumokról. De egyelőre az antibiotikumos és gombaellenes gyógyszerek jelentik az egyetlen olyan kezelést, amely a hüvelyi bakteriális és élesztőgomba-fertőzésekre bizonyítottan hatásosnak bizonyulnak - írta a lap.

Kockázatok

Európában - szemben például az Egyesül Államokkal - szigorúan szabályozzák a vény nélkül kapható orvostechnikai vagy gyógyászati termékek körét, így abban biztosak lehetünk, hogy ezek a termékek biztonságosak, nem ártanak az egészségnek. Nincsenek bennük például olyan felsorolatlan összetevők, amelyek egészségügyi kockázatot jelenthetnek. Ugyanakkor a lap szerint tudományos szempontból még erősen kérdéses, hogy a klinikai teszteken jól teljesítő hüvelyi termékek önmagában mennyire hatásosak a candida és a bakteriális vaginózis ellen a való életben.

Vagyis kiegészítő kezelésként ezek a termékek biztosan nem ártanak, de önmagában nincs elegendő tudományos bizonyíték arra vonatkozólag, hogy mennyire használnak. Szemben az antibiotikumos és gombaellenes gyógyszerekkel, amelyek igazoltan és jelenleg egyedüli módszerként gyógyítják a felsorolt két betegséget. Természetesen, ha bizonytalanok vagyunk a hüvelyi kiegészítők használatával kapcsolatban, kérdezzük meg nőgyógyászunkat, gyógyszerészünket a további információk beszerzése végett.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.