Életmód
Alrovatok
Miért fontos a PSA-szint?
A férfiak körében leggyakrabban előforduló daganatos megbetegedés, a prosztatarák esetén is elmondható, hogy minél korábban ismerik fel, annál nagyobb esély van a teljes gyógyulásra. Vannak azonban olyan laboratóriumi vizsgálatok, amelyekkel a betegség már korai stádiumban felismerhető.
Házasélet a prosztatarák után
Egy előrehaladott állapotban diagnosztizált prosztatarák számtalan dolgot megváltoztat a férfi életében, beleértve a párkapcsolatot is. A betegség kezelése nemcsak fizikailag, de pszichésen is megterhelő saját maga és partnere számára is. Ha kellő akarattal állunk a helyzethez, a betegségben megtalálhatjuk azt is, ami megerősíti a kapcsolatot.
Így alakul ki a prosztatarák (2)
Bár a prosztatarák elsősorban az idős férfiak betegsége, 40-45 éves kor után már bárkinél kialakulhat. Amennyiben időben, még a tünetek megjelenése előtt diagnosztizálják, jól gyógyítható. De mit tehetünk a megelőzésért, és hogyan lehet felismerni, hogy baj van?
Kiderült, milyen gyakoriak a merevedési zavarok
Minden ötödik magyar férfi bizonytalan abban, hogy el tud-e érni teljes értékű merevedést és fenn is tudja-e azt tartani az aktus végéig - derült ki az Affidea Férfiegészség Központ Nagy Potenciatesztjéből, amelyet több mint 10 ezren töltöttek ki.
A prosztata szerepe a férfiak szervezetében
A prosztata szó hallatán sokaknak alighanem a vizeletürítési problémák jutnak először eszükbe. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy ez az apró szerv valójában a nemi életben tölt be kulcsfontosságú szerepet, az említett panaszok pedig valamilyen kóros elváltozásának következményei.
A leggyakoribb férfibetegségek
Minden évben van egy hónap, amikor a férfiaké, pontosabban a férfiegészségé a főszerep. Ez a hónap a november, amely egyben a Movember elnevezésű nemzetközi mozgalom hónapja is. Célja, hogy felhívja a férfiak figyelmét a szűrővizsgálatok fontosságára. De miért is van szükség erre a figyelemfelkelő akcióra, és miért fontos, hogy az urak ne csak novemberben figyeljenek magukra?
A köd, illetve a rétegfelhőzet a Dráva mentén és az Alföldön egyes körzetekben tartósan megmaradhat, és lassan elmozdulhat kelet, északkelet felé - ezeken a részeken erősen felhős vagy borult, másutt általában derült vagy gyengén, száraz időre van kilátás. A nyugatias szél olykor megélénkül, késő délutántól a Dunántúli-középhegységben meg is erősödik.Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.