Így alakul ki a prosztatarák (2)

Bár a prosztatarák elsősorban az idős férfiak betegsége, 40-45 éves kor után már bárkinél kialakulhat. Amennyiben időben, még a tünetek megjelenése előtt diagnosztizálják, jól gyógyítható. De mit tehetünk a megelőzésért, és hogyan lehet felismerni, hogy baj van?

A prosztata egy körülbelül 20 gramm tömegű, mirigyes szerv, amely a hólyagalap és a medencefenéki izomzat között helyezkedik el. Elsősorban a megtermékenyítésben van szerepe, de az alsó húgyúti szervek fertőzéseinek leküzdésében és a vizeletürítésben is részt vesz. A prosztatarák az esetek nagy részében a prosztata külső, tok körüli területéből, az úgynevezett perifériás zónából indul ki. Ez a második leggyakoribb oka a férfiak rákos halálozásának: Magyarországon évente körülbelül 1500-an veszítik életüket a betegség miatt.

Így alakul ki

Pontos okai egyelőre nem ismertek, de vannak olyan kockázati tényezők, amelyek növelhetik kialakulásának veszélyét . Előfordulása az életkorral együtt növekszik; elsősorban az idős férfiak érintettek, de 40-45 éves kor után már bárkinél kialakulhat. A hátterében lehetnek genetikai okok, jellemző a halmozott családi előfordulás, de növelheti a veszélyt a zsírban gazdag táplálkozás és a túlsúly. is Bizonyos foglalkozással kapcsolatos környezeti tényezők szerepéről is vannak adatok (kadmiumhatás, gumigyártás), illetve egyelőre meg nem határozott okok miatt a rassz is számít. Vizsgálatok szerint a színes bőrű férfiaknak például nagyobb arányban kell megküzdeniük prosztatarákkal. A prosztatarák kialakulásában a hormonális hatásoknak (férfi nemi hormonok, melyek a prosztata működését szabályozzák) is fontos szerepet tulajdonítanak.

A prosztatarák 40-45 éves kor után bárkinél kialakulhat
A prosztatarák 40-45 éves kor után bárkinél kialakulhat. Fotó: iStock

Hogyan ismerhető fel?

Korai stádiumban a prosztatarák általában nem okoz tüneteket, azok inkább előrehaladott, gyakran már áttétes betegség esetén jelentkeznek. A legjellemzőbb panaszok közé tartozik a megnagyobbodott prosztata, a vizelési nehézség, a vizelettartási probléma, a vizeletáramlás erejének csökkenése, a (különösen éjszaka jelentkező) gyakori vizelés, illetve az erektilis diszfunkció (potenciazavar). Ha a daganat betör a húgycsőbe vagy a húgyhólyagba, akkor a sperma, illetve a vizelet véressé válhat, és amennyiben a környező szövetekbe is behatol, a páciens gáti, keresztcsonttáji, deréktáji fájdalmat tapasztalhat. Áttétes prosztatarák esetén csontfájdalom, csonttörés jelentkezhet.

A betegség diagnosztizálásához több vizsgálat is szükséges. Első lépésként általában a rektális digitális vizsgálatot (RDV) végzik el, melynek során a szakember a végbélen keresztül, az ujjaival ellenőrzi a prosztatát. Ha bármilyen eltérést észlel, további vizsgálatokat, például ultrahangot javasol: ezt telt húgyhólyag mellett a hason át vagy a végbélen keresztül végzik. Segítségével pontosan meghatározható a prosztata mérete, formája, elhelyezkedése, echogenitása (hangvisszaverő képessége). A vérvizsgálat eredménye szintén fontos támpont, ilyenkor a prosztataspecifikus antigén (PSA) mennyiségének meghatározása a cél. A PSA-t a prosztata sejtjei termelik, a magas érték általában valamilyen betegséget jelezhet.

A prosztatarák standard diagnosztikai algoritmusa kiegészítéseként javasolt használni a PCA3-tesztet, amely egy biológiai módszer, és a vizeletben lévő prosztatarák-sejteket mutatja ki a PCA3 gén (Prostate Cancer Gene 3) mRNS-expressziójának (génkifejeződésének) mérésével. A gén jelentősen nagyobb mértékben fejeződik ki a prosztatarákos szövetben az egészséges vagy jóindulatú elváltozást mutató prosztataszövetekhez képest. A PCA3-teszt legnagyobb előnye, hogy míg a PSA megemelkedett szintjét olyan állapotok is előidézhetik, mint a prosztatagyulladás, a genito-urinális traktus gyulladásai és a jóindulatú prosztata-megnagyobbodás , a PCA3 szintjét nem befolyásolják ezek a tényezők.

Végleges diagnózist szövetmintavétel után állítanak fel. Az orvos a végbélen át vagy a gáttájékon a prosztatába vezetett tűvel biopsziát végez, amelyet aztán mikroszkópos kórszövettani vizsgálaton elemeznek.

A prosztatarák kezelési lehetőségei

A prosztataráknak négy stádiumát különböztetik meg. Az első stádiumban a daganatsejtek a prosztatán belül vannak. Még nincsenek tünetek, és se rektális digitális vizsgálat, se képalkotó vizsgálat során nem fedezhető fel eltérés, bár a PSA-szint magasabb lehet. A második stádiumban a daganatsejtek helye változatlan, de a szakorvos már kitapinthatja a tumort, és sok esetben képalkotó vizsgálat útján is megfigyelhető. A harmadik stádiumban a daganat általában a prosztata tokján kívül fejlődik, a sejtek a környező szerveket, a húgyhólyagot, ondóhólyagot is elérhetik. A negyedik stádiumban a rák átterjedhet a környező nyirokcsomókra, illetve a távolabb lévő szövetekre, szervekre is, megjelenhet a többi között a csontokban, májban, tüdőben.

Prosztatarák: ilyenkor nem segít a műtét - részletekért olvassa el cikkünket !

A prosztatarák kezelési lehetőségeit, módszereit több tényező is befolyásolja, ilyen például a daganat stádiuma, típusa, a páciens életkora, illetve egyéb betegségei. Szóba jöhet a szerv sebészi úton történő eltávolítása az ondóhólyagokkal együtt, a sugárkezelés, a kemoterápia, illetve a hormonterápia. Utóbbi során a szervezet tesztoszteronszintjét csökkentik, a hormon magasabb szintje ugyanis kedvez a daganat terjedésének, növekedésének. Ezeket a kezeléstípusokat alkalmazhatják együttesen vagy önmagukban is. Összességében elmondható, hogy a prosztatarák akkor gyógyítható a legnagyobb eséllyel, ha korai stádiumban, még a tünetek megjelenése előtt fedezik fel.

Mit tehetünk a megelőzésért?

A megelőzésben kiemelten fontos szerepe van a szűrővizsgálaton való részvételnek: 40 éves kor felett évente legalább egyszer keressünk fel urológus szakorvost, de akinek a családjában már előfordult prosztatarák, fiatalabb kortól is ellenőriztetheti magát. A kontrollvizsgálat mellett szintén tanácsos bizonyos időközönként elvégeztetni a PSA-tesztet is. Mivel a túlsúly az egyik legnagyobb kockázati tényező, figyeljünk a táplálkozásunkra, a rendszeres sportra! Fogyasszunk minél több gyümölcsöt, zöldséget, teljes értékű gabonát, tartózkodjunk a magas zsír- és cukortartalmú fogásoktól, és igyekezzünk mindennap legalább 30 percnyi mozgást beiktatni. Bár egyelőre csekély számú adat áll rendelkezésre, bizonyos vizsgálatok szerint a prosztata működését az E-, C- és D-vitamin, illetve a szelén és a cink is pozitívan befolyásolhatja.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedésnek indulhat, illetve északkeleten lehet borongós az idő, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!