Kiket veszélyeztet a prosztatarák?

A prosztatarák korai stádiumban jól kezelhető, mivel azonban ilyenkor még szinte semmilyen jellegzetes tünettel nem jár, orvoshoz is ritkán fordulnak vele. Rendszeres szűréssel rengeteg életet meg lehetne menteni.

A prosztatarák az egyik leggyakoribb férfiakat érintő tumoros megbetegedés. A legtöbb daganathoz hasonlóan ennek a ráktípusnak is jelentősen megnőtt az előfordulása az utóbbi évtizedekben, elsősorban a civilizációs ártalmak, a mozgásszegény, ülő életmód, illetve az átlagéletkor kitolódása miatt. Bár kialakulásának veszélye az életkorral nő, a betegség már a negyvenes éveikben lévőket is veszélyezteti. Miért alakul ki, és hogyan előzhetjük meg?

A prosztata leggyakoribb betegségei A férfiak húgy-ivarrendszeri problémái között vezető helyet foglalnak el a prosztata (dülmirigy) betegségei. A leggyakrabban előforduló betegségek: prosztatagyulladás, a prosztata jóindulatú megnagyobbodása és a rák. Ezekről bővebben az alábbi cikkünkben írtunk!

A prosztatarák kialakulása

Magyarországon évente körülbelül 1500 férfi hal meg prosztatarákban, és tízezrek szorulnak kezelésre a betegség miatt. Kialakulásának pontos oka nem ismert, de számos tényező szerepet játszhat benne. A családi halmozódás genetikai okokra enged következtetni, illetve a hormonális hatás is jól ismert, mivel a tumor csak tesztoszteron jelenlétében fejlődik és növekszik. Emellett az egészségtelen ételek - a zsíros , rostszegény étrend -, illetve a mozgásszegény életmód is növelheti a daganat kialakulásának kockázatát.

Minden 45 évnél idősebb férfinak javasolt évente felkeresni egy urológust
Minden 45 évnél idősebb férfinak javasolt évente felkeresni egy urológust

A legtöbb daganattípushoz hasonlóan fontos, hogy a daganatot időben felfedezzék, mert korai diagnosztizálással még általában sikerrel gyógyítható. Mivel azonban a betegség korai stádiumában még szinte semmilyen panaszt nem okoz, orvoshoz sem fordulnak vele. Specifikus tünetek nem ismertek, általános panaszok jelentkezhetnek csupán, és azok is csak a korai stádiumot követően. A prosztata növekedésével vizelési panaszok léphetnek fel, a húgycső ugyanis összenyomódik, ami miatt a vizelet mennyisége csökken, de a beteg több alkalommal keresi fel a mellékhelyiséget. Előfordulhatnak a daganat húgycsőbe vagy húgyhólyagba betöréséből adódó tünetek, például véres ondó ürítése, vérvizelés, húgycsővérzés is.

Hogyan kezelhető a prosztatarák?

A betegség korai felismerésére az 50 év feletti férfiak rendszeres urológiai vizsgálata ad lehetőséget, melynek során az orvos kitapintja a dülmirigyet. Ha az orvos szerint fennáll a daganat gyanúja, akkor tűbiopsziás vizsgálatot végeznek, a szövettan eredménye pedig segít a diagnózis felállításában.

A tumor stádiuma és a beteg egészsége, illetve kora is befolyásolja a kezelés módját. Hetven év alatti betegeknél általában sugárkezelést , illetve sebészeti beavatkozást szoktak javasolni. Ha ezek a kezelések nem alkalmazhatóak - mert például a beteg nem járul hozzá, vagy a daganat már előrehaladottabb stádiumban van -, akkor a tesztoszteronszint csökkentésével lassíthatják a lefolyást.

Hogyan előzzük meg a betegséget?

A prosztatarák megelőzésének kulcsa az egészséges életmód, ebbe pedig beletartozik a megfelelő táplálkozás és a rendszeres testmozgás is. Érdemes kerülni a nehéz ételeket, illetve a kalóriadús édességeket, süteményeket és cukros üdítőitalokat. A zsíros ételek nemcsak megterhelik a gyomrunkat, de az elhízáshoz is hozzájárulnak, ami szintén segíti a daganat kialakulását. Érdemes több növényi rostot is a szervezetünkbe juttatni, a zöldségek és a gyümölcsök emellett pedig rengeteg hasznos vitamint, illetve ásványi anyagot is tartalmaznak. Jó tanács még, hogy maradjunk aktívak: a mozgásszegény életmód a rák mellett számos más betegség előidézője, érdemes tehát heti 4-5 alkalommal beiktatni valamilyen mozgásformát, amely megfelel az erőnlétünknek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.