Életmód
Veszélyben
Balesetek, időjárási frontok, extrém időjárási helyzetek, rovarcsípések, elsősegély
Mentőautóval karambolozott, majd szó nélkül elhajtott
Vádat emeltek egy autóbuszvezető ellen, aki járművének oldalrácsával egy megkülönböztető jelzést használó mentőautónak ütközött, majd segítségnyújtás nélkül magára hagyta a mentő súlyosan megsérült vezetőjét. A vétkes sofőr a segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt várhatóan pénzbüntetést kap majd.
Brutális hőhullámok döntenek rekordokat Japántól Olaszországig
A napokban legalább féltucatnyi országban dőltek meg a havi és éves melegrekordok Európától Ázsiáig. Japánban például először mértek 40 Celsius-fokot júniusban, Norvégiában pedig az északi sarkkörön túl 30 fokot. Ezek közül egyik sem volt jellemző júniusra. Az ok: a klímaváltozás.
Zacher: a fiatalok nyári balesetei mögött a marhulás áll
Két év kihagyás után újra lesznek idén nyáron fesztiválok, és ennek sok szülő talán kevésbé örül. Zacher Gábor toxikológus szerint a nyári fesztiválokkal nincs semmi gond, és leginkább a szülő felelőssége, hogy milyen veszélyekre és hogyan hívja fel a gyermeke figyelmét.
Szuperbaktérium, amely az emberre is átterjedhet
Nemcsak rendkívül szívós, de képes gyorsan alkalmazkodni az emberi szervezethez is a meticillinrezisztens Staphylococcus aureus (MRSA) egy törzse – állapították meg a Cambridge-i Egyetem állatorvosi karának kutatói. Tanulmányuk szerint a baktériumtörzs a sertésfarmok széles körű antibiotikumhasználata nyomán fejlődhetett ki az elmúlt fél évszázad során.
Hőségben a vizet is érdemes lehet megsózni
Kánikulában a folyadékpótlásnál a sóbevitelre is fontos figyelni. Érdemes olyan vizet fogyasztani, amelynek nátriumtartalma legalább 50 milligramm literenként – hívta fel a figyelmet Páldy Anna, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szaktanácsadója.
Munka kánikulában: van, ami segíthet
A többnapos kánikula és a fizikai munka együttese megnöveli a hőártalmak – például a hőséggörcsök, a hőkimerülés vagy a hőguta – kialakulásának kockázatát. A hőstressz, kiszáradás szélsőséges esetben életveszélyes is lehet – figyelmeztetett a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).
Hőség: párakapuval és vízosztással védekeznek itthon
Hétfő éjféltől életbe lépett az országos tiszti főorvos által elrendelt harmadfokú hőségriasztás, amely egyelőre csütörtök éjfélig tart. Budapesten locsolással, ivókutakkal és klimatizált járművekkel védekeznek, míg a vidéki városokban párakapukat állítanak. A nagyobb vasútállomásokon, illetve buszpályaudvarokon országszerte vizet is osztanak.
A nap képe: hőség
Hétfő éjféltől életbe lépett itthon az országos tiszti főorvos által elrendelt harmadfokú hőségriasztás, amely egyelőre csütörtök éjfélig tart. Harmadfokú hőségriasztást akkor rendelnek el, ha a napi középhőmérséklet legalább három egymást követő napon eléri a 27 Celsius-fokot. A nagy meleg ellen mindenki máshogy védekezik: képünkön például egy nő látható, aki az egri Dobó téren frissíti magát egy szökőkútban 2022. június 27-én.
„Sokan hiszik, hogy jól úsznak, de egy medencében nincsenek hullámok”
A nyári vakáció során mindenki a kikapcsolódást keresi, ez az azonban nem azt jelenti, hogy elfeledkezhetnénk az elővigyázatosságról. Évről évre számos – akár tragikus kimenetelű – baleset történik a hazai természetes vizekben, amelyek jelentős része megelőzhető lenne. Szakembert kérdeztünk, hogyan élvezhetjük biztonságosan a jó időt a vízpartokon, illetve mi a teendő baj esetén.
Gyilkos hőség: mit kell átélniük az autóban hagyott gyermekeknek?
A kánikulával együtt a gyermekekre leselkedő veszélyforrások száma is nő: a nagy meleg a leégéstől kezdve a kiszáradáson át a hőgutáig számos, életveszélyes állapotot okozó probléma forrása lehet. Ilyen a hipovolémiás sokk is, ami rövid idő alatt a felforrósodott, lezárt járműben hagyott gyermekek halálát okozhatja. Szakembert kérdeztünk a jelenség hátterében meghúzódó élettani okokról.
Északkeleten csak lassan szakadozik a felhőzet, ott gyenge havazás sem kizárt, máshol viszont általában derült, napos idővel indul a nap. Napközben aztán nyugat felől ismét megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, estére mindenütt beborul az ég. Késő délutántól északnyugat felől növekszik a csapadék esélye, eleinte havazás, majd ónos eső várható. A nap első felében még helyenként élénk lehet a nyugati szél, aztán délire fordul, és mindenütt mérséklődik, legyengül a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet -8 és 0 fok között valószínű. Az érkező melegfront hatására az arra érzékenyek körében kellemetlen orvosmeteorológiai panaszok jelentkezhetnek.