Hőségben a vizet is érdemes lehet megsózni

Kánikulában a folyadékpótlásnál a sóbevitelre is fontos figyelni. Érdemes olyan vizet fogyasztani, amelynek nátriumtartalma legalább 50 milligramm literenként – hívta fel a figyelmet Páldy Anna, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szaktanácsadója.

Ha kevés a vízben a nátrium, egy késhegynyi sóval is pótolható. Emellett a kánikulában a zöldségek fogyasztása is ajánlott, amelyeket szinten meg lehet sózni – tette hozzá a szakember az M1 csatornának nyilatkozva. Kifejttette, a tartós hőség különösen megterhelő lehet a keringési és az anyagcsere-betegségekkel élők, a mozgásszervi és a mentális betegek, valamint a vese- és májproblémákkal küzdők számára.

nyár, tópart, folyadékbevitel, vízfogyasztás, hidratálás
A nyári hőségben nemcsak a folyadék-, hanem a sóbevitelre is figyelmet kell fordítani.

A légkondicionálásról szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy az eszközök túlzott használata hurutokat, ízületi panaszokat és fejfájást okozhat. Fontos, hogy a külső levegő hőmérséklete legfeljebb 10 fokkal legyen magasabb a bentinél.

Kitért arra is, hogy közeledik a parlagfűszezon, és a jogszabály szerint már csak két nap van arra, hogy a kertekben lenyírjuk a parlagfüvet. A parlagfűszezon augusztus elején kezdődik, de az allergiásoknak már a szezon kezdete előtt két héttel ajánlott, hogy elkezdjék szedni gyógyszereiket, mivel tüneteik így sokkal enyhébbek lehetnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.