Lenyelt egy darazsat, majdnem belehalt

Sokkoló esetről tudósított Facebook-posztjában az Országos Mentőszolgálat (OMSZ): a barátainak kellett újraéleszteniük egy férfit, aki ivás közben lenyelt egy darazsat.

Tegnap kérték a mentők gyors segítségét ahhoz a 40 év körüli férfihez, aki pecázás közben lett rosszul a Domoszlói horgásztónál – olvasható az OMSZ egy nappal ezelőtti Facebook-bejegyzésében . Mint ismertették, a horgász ivás közben lenyelt egy darazsat, fulladni kezdett, majd eszméletét vesztette.

Országos Mentőszolgálat, darázs, fulladás
Sokkoló esetről tudósított Facebook-posztjában az Országos Mentőszolgálat. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

A poszt szerint a barátok rögtön mentőt hívtak, és a telefonon kapott utasítások szerint megvizsgálták a férfit, aki akkor már nem lélegzett. A tapasztalt mentésirányító, miközben riasztotta a legközelebbi mentőegységet és a miskolci helikoptert is, az újraélesztés lépéseire instruálta a horgász ismerőseit.

A mentők a helyszínre érve emelt szinten folytatták az életmentést, ami az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően sikeres volt, így a férfit stabil állapotban, légi úton szállíthatták kórházba, derült ki a bejegyzésből.

A történet egyébként sok embert megmozgatott: voltak, akik a mentőknek gratuláltak, mások a horgásznak kívántak gyors felépülést. A szerencsétlenül járt férfi egyik hozzátartozója is kommentelt pár órával ezelőtt. „Unokaöcsém volt ez a horgász, jelenleg is küzd, hogy velünk legyen! Köszönjük a gyors segítséget és a barátok hősies hozzáállását” – írta a hölgy, hozzátéve: „szorítsatok Daninak”.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Éjszaka is felhőtlen idő várható. Csapadék nem lesz. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Késő estére általában 16 és 28 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, szelesebb északnyugati tájakon ennél melegebb lesz a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.