Tüdőgyógyász: súlyos mérgezést okozhat az Elf Bar

Bár gyártója a dohányzás új generációjaként hivatkozik rá, valójában az Elf Bar, avagy a manórúd nevű eldobható elektromos cigaretta nemcsak illegális Magyarországon, de súlyos kockázatot is rejt magában a használata.

Az Elf Bar nem bevizsgált termék. Nincsenek róla tudományos információk, ugyanakkor kiszerelésénél, ízesítésénél fogva épp a legveszélyeztetettebb és legkiszolgáltatottabb korcsoportot célozza meg, akár súlyos mérgezésnek is kitéve használóit – idézi az egyesület közleménye dr. Szondy Klára tüdőgyógyászt, a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikájának klinikai főorvosát, a Magyar Ártalomcsökkentő és Környezeti Betegségekkel Foglalkozó Tudományos Egyesület elnökségének tagját. A szakember felidézi, hogy a közelmúltban gyorsan trendivé vált a fiatalok körében a manórúd használata. Ez egy folyadékkal előre feltöltött, akkumulátorral ellátott, eldobható elektromos cigaretta, amelyet ugyanakkor illegálisan forgalmaznak itthon. A fiatalok az internetről tudják megrendelni az eszközt, méghozzá többféle színben és ízesítéssel.

elektromos cigaretta, elf bar, manórúd
Az Elf Bar trendi a fiatalok körében, de illegális és nem veszélytelen. Fotó: illusztráció, Getty Images

Az Elf Bar nikotintartalma eszközönként rendkívül változó: van 0 százalékos, de elérhető 2-5 százalékos formátumban is. Érdemes megemlíteni, hogy egy 600 szívásra elegendő, 5 százalékos termék nikotintartalma 14 doboz hagyományos cigarettáéval egyenértékű! „Bár jóllehet, a nikotin önmagában valóban kevesebb káros egészségügyi hatással bír, mint a dohány égése során keletkező kátrány és füst, azonban ekkora mennyiségben fejfájást, mellkasi fájdalmat, szédülést, illetve az illóanyagok mennyisége miatt – a hörgőnyálkahártya irritációja révén – akár vérköpést is eredményezhet! Előbbiek elsősorban a nagy adagú, nem bemért nikotintartalom miatt alakulhatnak ki” – mutat rá Szondy doktornő.

Magyarországon a hatályos jogszabályok szerint legálisan kizárólag 18 éven felüliek vásárolhatnak nikotintartalmú készítményeket és kizárólag az értékesítésre kijelölt Nemzeti Dohányboltokban. Ezzel szemben az illegális Elf Bar interneten is korlátlanul, bárki által rendelhető. Fontos továbbá, hogy a trafikokban kapható hasonló termékek – mint például a hevített dohánytermékek vagy e-cigaretták – ismert, legális gyártóinak kötelességük forgalomba hozatal előtt bevizsgáltatniuk és engedélyeztetniük a termékeiket. Hatástanulmányokat kell lefolytatniuk, emellett pontos toxikológiai laboratóriumi és klinikai vizsgálatok során az ilyen termékek által kibocsátott káros anyagok mennyiségét is megvizsgálják az égő dohányhoz képest. Az Európai Parlament rák elleni küzdelemmel foglalkozó különbizottsága (BECA) is elismerte e bevizsgált termékek ártalomcsökkentő mivoltát azzal a kikötéssel, hogy további, hosszú távú hatásvizsgálatokat kell elvégezni a termékekkel.

Az illegális termékeket viszont nem vizsgálja semmilyen hatóság. „Elsődleges feladat tehát a fiatalok figyelmét felhívni ezen veszélyekre, valamint az illegális termékbehozatalt hatósági szinten tiltani” – szögezte le dr. Szondy Klára.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!