Hőség: párakapuval és vízosztással védekeznek itthon

Hétfő éjféltől életbe lépett az országos tiszti főorvos által elrendelt harmadfokú hőségriasztás, amely egyelőre csütörtök éjfélig tart. Budapesten locsolással, ivókutakkal és klimatizált járművekkel védekeznek, míg a vidéki városokban párakapukat állítanak. A nagyobb vasútállomásokon, illetve buszpályaudvarokon országszerte vizet is osztanak.

Budapesten locsolással, ivókutakkal és klimatizált közösségi járművekkel védekeznek a kánikula ellen – ismertette a főpolgármesteri hivatal hétfőn. A közlemény szerint az FKF locsolóautói a hőségriadó időszakában folyamatosan, kétszer tizenkét órás műszakban locsolják a budapesti közúthálózatot. A nappali műszakban elsősorban a lakótelepeket, sűrűn lakott városrészeket hűtik, éjszaka pedig a budapesti fő- és közösségi közlekedési útvonalakat.

hőség, hőségriadó
Hétfő éjféltől életbe lépett a harmadfokú hőségriasztás itthon. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

A közleményben rámutattak, hogy a FŐKERT-tel és a Fővárosi Vízművekkel közösen a már meglévő ivókutak mellett idén újabb kutakat alakítanak ki a város több pontján. A BudapestGO alkalmazásban bekapcsolható a szűrőkben az ivókútfunkció, amely a városban található ivókutakat mutatja. Kiemelték emellett, hogy az új járműbeszerzéseknek köszönhetően a villamos-, trolibusz- és autóbusz-ágazatban is folyamatosan nő a klímaberendezéssel ellátott járművek száma.

Párakapu és napvitorla vidéken

A miskolci önkormányzat közlése szerint a borsodi megyeszékhelyen a MIVÍZ Miskolci Vízmű Kft. munkatársai hétfőtől csütörtökig, 11 és 15.30 között ivóvizet osztanak a Villanyrendőrnél, a Centrum Áruháznál és az Újgyőri főtéren, ahol párakapukat is felállítanak. Pécsen 42 ivókutat és csobogót tisztítottak meg és állítottak az emberek rendelkezésére. A belvárosi utcák fölé napvitorlákat feszítettek ki, a település három pontján működtetnek permetkapukat, továbbá a helyi Hullámfürdő is egy órával később zár a megszokottnál csütörtökön.

Szolnok több pontján állítanak fel párakapukat: a Tisza parkban, a vasútállomáson, a Hild téren és a Széchenyi lakótelepen hozhat enyhülést az arra járóknak a vízpermet – tájékoztatott a szolnoki polgármesteri hivatal. A legforgalmasabb városi utakat a hőségriadó ideje alatt locsolják, illetve vízosztás is lesz a Hild téren és a vasútállomáson hétköznap 9-15 óra között.

Vizet osztanak a pályaudvarokon

A MÁV ZRT. és a Volánbusz országszerte igyekszik megkönnyíteni utasainak a hőség elviselését. A vasúttársaság tájékoztatása szerint a hőségriasztás ideje alatt – hétfőtől 10 és 17 óra között – a budapesti fejpályaudvarokon és a nagyobb vidéki vasútállomásokon ásványvizet biztosítanak az utasoknak: Budapesten a Nyugati, a Keleti, a Déli pályaudvaron, továbbá vidéken a miskolci, debreceni, nyíregyházi, békéscsabai, szegedi, kecskeméti, szolnoki, győri, pécsi, nagykanizsai, siófoki, fonyódi, tapolcai, veszprémi, zalaegerszegi és a celldömölki állomáson kaphatnak díjmentesen vizet a vonatokra várakozók.

A Volánbusz 12 és 14 óra között oszt vizet a megyeszékhelyeken a nagyobb forgalmat lebonyolító autóbusz-állomásokon: Békéscsabán, Budapesten a Népliget autóbusz-állomáson, Debrecenben, Egerben, Győrben, Kaposváron, Kecskeméten, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsen, Salgótarjánban, Szegeden, Székesfehérváron, Szekszárdon, Szolnokon, Szombathelyen, Tatabányán, Veszprémben és Zalaegerszegen.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!