Hogyan lehet élhető a lakásunk a hőségben klíma nélkül?

Bizonyára sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy hőhullámok idején vajon segít-e kellően hűvösen tartani a lakásunkat, ha éjszakára nyitva hagyjuk az ablakokat. Egy új tanulmány szerzői a többi között erre keresték a választ.

Megfelelő árnyékolással és természetes éjszakai szellőzéssel – légkondicionálás nélkül is – elkerülhető, hogy lakásunkban olyan meleg legyen, ami már káros az egészségünkre - írja a livemint.com.  Az egyesült államokbeli Oregoni Egyetem kutatói szimulációval jutottak erre a megállapításra, amelyhez a 2021-es hőhullám idején Eugene, Portland és Seattle városában rögzített időjárási adatokat használták. Egy számítógépes program segítségével igyekeztek előidézni azokat a körülményeket, amelyek ilyen időjárási feltételek mellett egy nyugati fekvésű, két hálószobás lakás belsejében uralkodnak.

Egyre több gondot okoznak a tartós és extrém hőhullámok. Fotó: getty Images

Azt találták, hogy a passzív hűtési technikák kombinációjával – vagyis az ablakok megfelelő árnyékolásával és az éjszakai szellőztetéssel – három napig el lehetett kerülni, hogy a lakás veszélyesen felforrósodjon. Ez a megoldás mentőövet jelenthet azok számára, akiknek a lakásában nincs klíma - mondták a kutatók, akik eredményeiket az Applied Energy című szakfolyóiratban publikálták.

Mikor lehetnek hasznosak a passzív hűtési technikák? 

A redőnyök vagy függönyök használata a kutatók szerint a késő délutáni órákban segített a legtöbbet, amikor a nap közvetlenül a lakás ablakaira tűzött. Leghatékonyabbnak a vastag kültéri árnyékolók bizonyultak, de a redőnyök is javítottak valamennyit a helyzeten. Még jobb eredményt értek el, amikor a levegő keringetéséhez ventilátort is bevetettek. 

A kutatók szerint ahhoz, hogy a passzív hűtési technikák kombinációja működőképes legyen, elsősorban az kell, hogy a lakásokat megfelelően funkcionáló, éjszaka is biztonságosan nyitva hagyható nyílászárókkal és árnyékolókkal szereljék fel. Emellett a földrajzi adottságok sem elhanyagolhatók, mert nem minden területen adottak a lehetőségek (leginkább az időjárási körülmények) az éjszakai szellőztetéshez .

A Csendes-óceán északnyugati részén hűvös az éjszaka, ami tökéletesen megfelel a passzív hűtéshez - mondta Alexandra Rempel, az Oregoni Egyetem épületkutatója, a tanulmány vezető szerzője. 2021 júniusában viszont extrém, minden korábbit felülmúló hőhullám sújtotta Oregont és Washingtont: a hőmérséklet Portlandben például 46,7 fok volt.

Mivel az épületeket általában úgy tervezik, hogy a hőt bent tartsák, és sok lakásban nincs légkondicionáló, ellenben rengeteg az ablak, a redőnyök lehúzása és az ablakok éjszakai nyitva tartása tartósan fennálló, extrém melegben nem biztos, hogy elegendőnek bizonyul majd - tette hozzá Rempel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!