Nehezen jutnak el az orgazmusig

A kínai és hongkongi párok jutnak el legritkábban az orgazmusig, míg az olasz és spanyol szerelmeseknek ez szinte semmilyen problémát nem okoz. A megkérdezett kínai párok mindössze 24 százaléka vallotta, hogy minden egyes együttlétkor képes elérni a csúcsra - olvasható az egyik legnagyobb óvszergyártó cég nemzetközi felmérésében.

A 26 országban elvégzett felmérésből kiderül, hogy a legsikeresebbek az olasz, spanyol és mexikói szerelmesek, ők ugyanis az esetek 66 százalékában eljutnak az orgazmusig. A franciák, akik a köztudatban hatalmas szexuális étvágyukról híresek, átlagos eredményt értek el, mindössze az esetek 48 százalékában jutnak el a csúcsra.

Az eredmények a többi ázsiai országban sem valami fényesek, Szingapúrban és Japánban is mindössze az esetek 27-36 százalékában érik el az orgazmust a párok. A japánok azonban akkor sem örülhetnek mindig, ha elérik a csúcsot: a felmérés szerint ők a legkevésbé elégedettek orgazmusuk intenzitásával, szemben a brazilokkal és mexikóiakkal, akik saját bevallásuk szerint a leginkább elégedettek.

A felmérésben összesen 26 ezren vettek részt, közülük a nők mindössze 32 százaléka vallotta, hogy minden együttlétkor eljut az orgazmusig. Férfiak esetében ez az arány majdnem a duplája, azaz 63 százalék volt.

A megkérdezettek szerint az orgazmus élményét jelentősen növeli a hosszú előjáték, a késleltetés, és az erős érzelmi kapocs a partnerek között.

Az eredmények szerint a férfiak inkább partnerrel szeretnek elérni a csúcsra, míg a nők önkielégítés útján sokkal könnyebben érik el az orgazmust.

"Ha azt szeretnénk, hogy valóban jó legyen a szexuális életünk, fontos hogy átadjuk magunkat az érzéseinknek és az együttlétekkor csak erre gondoljunk" - nyilatkozta a felmérés kapcsán Kevan Wylie szexuális tanácsadó.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +9 °C

Az ország északkeleti felén kiderül az ég, de másutt is sok lesz a napsütés a gomoly-, illetve fátyolfelhők mellett. Hazánk délnyugati felén elszórtan várható zápor, zivatar, majd este fokozatosan mindenhol megszűnik a csapadék. Az északkeleti, északi szél a Dunától keletre több helyen megélénkül, északkeleten és zivatar környékén erős széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18, 24 fok között várható, északkeleten lesz a hűvösebb. Ma még melegfronti hatás várható, holnaptól viszont máris hidegfront érkezik.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra