Már 2 millióan használják a pornómegosztó-weboldalt

A YouTube egyik legfontosabb alapelve, hogy oldalain nem tesz elérhetővé semmiféle, pornográfiával kapcsolatos tartalmat, s éppen ez hozta meg riválisának a XTube-nak a látványos sikert, melynek nyomán dinamikusan nő látogatóinak száma.

A 2004-ben bejegyzett XTube-ot alapítói szerényen csak úgy emlegetik, mint "a legjobb dolgot az orgazmus óta". Híres társához hasonlóan szabad feltöltést biztosít felhasználóinak, és ígéri, bármilyen kereskedelmi forgalomba kerülő pornófilmet töröl, mellyel kapcsolatban hivatalos megkeresését kap - írja az iTWire.

A YouTube-bal ellentétben viszont nem tiltja a felvételeken rögzített meztelenkedés semmilyen formáját sem, kivéve természetesen a különösen erőszakos vagy pedofil tartalmakat.

A szabadelvű feltöltési elveknek köszönhetően március elejére a felhasználók száma meghaladta a 2 milliót - derül ki, az oldal eheti hírleveléből. Ez persze még mindig elenyésző a nagy testvér havi 130 millió látogatójához viszonyítva.

A cég középtávú tervei közt egy "sexy wiki" lexikon létrehozása és egy XTube Local nevű szolgáltatás elindítása szerepel, mely egy helyi közösségi szerkesztésű linkgyűjtemény lenne, természetesen a lokálisan fellelhető felnőtt tartalmak és szolgáltatások rendszerezett keresésére.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +8 °C

A nappali gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütésre számíthatunk, azonban a nap második felében az északi tájak fölé vastagabb felhőtömbök is besodródhatnak. Legfeljebb néhány helyen -főleg a Salgótarján-Nagykanizsa vonal mentén - fordulhat elő futó zápor. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 10 és 16 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontok nem okoznak ezen a napon kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra