Orvosmeteo: Ukrajna felől érkezik a lehűlés

Éjszaka már fagypont közelébe hűlhet a levegő, illetve egy hidegfront is sokaknál okozhat kellemetlenségeket.

Lehűlést és fagypont közeli éjszakai hőmérsékletet jósolnak a meteorológusok. A Kiderül előrejelzése szerint egy hidegfront is sokaknál okozhat kellemetlenségeket.

A Nyugat-Dunántúlon egész nap derült idő valószínű, másutt viszont erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, de a legtöbb helyen így is többórás napsütésre lehet számítani. Ez alól az északkeleti megyék lehet kivétel, ott tartósabb lehet a felhőzet. Csapadék nem valószínű. A Dunától keletre megélénkül, a Tiszántúlon olykor meg is erősödik az északi szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között valószínű. Késő estére 0 és +7 fok közé hűl le a levegő.

reggel
Lehűlést és fagypont közeli éjszakai hőmérsékletet jósolnak a meteorológusok. Fotó: Getty Images

Napközben az előrejelzések alapján hidegfront okozhat kellemetlenségeket. A meteorológusok szerint Ukrajna felől egy ciklon éri el térségünket, ebből az irányból áramlik be hideg levegő a régióba. Emiatt a frontokra érzékenyek körében változaos tünetek jelentkezhetnek, sokakat gyötörhet migrén, fejfájás, illetve a görcsös fájdalmak is felerősödhetnek. A lehűlés várhatóan szerdán is folytatódik majd, a hőmérő higanyszála pedig fagypont alá is csúszhat. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +6 °C

Szakadozik, csökken a felhőzet, de a Dunától keletre még délután is lehetnek erősen felhős körzetek. Számottevő csapadék már nem valószínű. Az északias szelet a nyugati határvidéken és északkeleten olykor élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?