Alrovatok
Így alakul ki a prosztatarák (2)
Bár a prosztatarák elsősorban az idős férfiak betegsége, 40-45 éves kor után már bárkinél kialakulhat. Amennyiben időben, még a tünetek megjelenése előtt diagnosztizálják, jól gyógyítható. De mit tehetünk a megelőzésért, és hogyan lehet felismerni, hogy baj van?
Kiderült, milyen gyakoriak a merevedési zavarok
Minden ötödik magyar férfi bizonytalan abban, hogy el tud-e érni teljes értékű merevedést és fenn is tudja-e azt tartani az aktus végéig - derült ki az Affidea Férfiegészség Központ Nagy Potenciatesztjéből, amelyet több mint 10 ezren töltöttek ki.
A prosztata szerepe a férfiak szervezetében
A prosztata szó hallatán sokaknak alighanem a vizeletürítési problémák jutnak először eszükbe. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy ez az apró szerv valójában a nemi életben tölt be kulcsfontosságú szerepet, az említett panaszok pedig valamilyen kóros elváltozásának következményei.
A leggyakoribb férfibetegségek
Minden évben van egy hónap, amikor a férfiaké, pontosabban a férfiegészségé a főszerep. Ez a hónap a november, amely egyben a Movember elnevezésű nemzetközi mozgalom hónapja is. Célja, hogy felhívja a férfiak figyelmét a szűrővizsgálatok fontosságára. De miért is van szükség erre a figyelemfelkelő akcióra, és miért fontos, hogy az urak ne csak novemberben figyeljenek magukra?
Potenciazavarral él a fiatal férfi, ezt üzeni a világnak
Olimpikon vívóként Jason Rogers nem ismer lehetetlent a páston, a hálószobában azonban saját bevallása szerint sokáig ő volt önmaga legnagyobb ellensége. Az erektilis diszfunkció éveken keresztül megkeserítette az életét, ám mostanra rájött, hogyan kezelheti a betegséget. A Women's Healthnek beszélt tapasztalatairól, és az állapottal kapcsolatos több tévhitet is eloszlatott.
Erekció alvás közben? Ez a magyarázat
A férfiaknál nem ritka, hogy mély álmukból felébredve azt tapasztalják, hogy a testünk minden része ellazult, kivéve a péniszüket. A reggeli merevedés viszonylag gyakori és teljesen normális dolog, és az éjszakai merevedés is általában azt jelzi, hogy a testünk és egészségi állapotunk is rendben van.
Koronavírus: ezért lehet kockázatos a szakállviselés
A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a férfiaknak - különösen az egészségügyben dolgozóknak - érdemes átgondolniuk az arcszőrzetviselést a koronavírus-járvány idején. A túl hosszú szakáll ugyanis fokozhatja a megfertőződést kockázatát.
A férfi meddőség leggyakoribb okai
A meddőség hat párból körülbelül egyet érint. Meddőséget akkor diagnosztizálnak, ha a magzat minden természetesen módon történő próbálkozás ellenére egy év alatt sem fogan meg. A férfi meddőségről pedig akkor beszélünk, ha a probléma okozója a páros férfi tagja. A meddő párok mintegy 30 százalékánál a férfi a terméketlenség okozója. Ennek számos oka lehet, s a gyógyulás esélye is az okoktól függően változik.
A merevedési zavar gyakori oka
Hazánkban a középkorú férfi lakosság körében népbetegségnek számítanak a szív- és érrendszeri kórképek. Azoknál a férfiaknál, akik ezekben a betegségekben érintettek, gyakran alakul ki merevedési zavar. Dr. Vaskó Péter kardiológus arról beszélt, hogy mi az összefüggés a szív- és érrendszeri megbetegedések és a merevedési zavar között, kik a leginkább veszélyeztetettek, és mit tegyen az, aki ezzel a problémával küzd.
A felhősebb nyugati tájak kivételével a fátyol- és gomolyfelhők mellett több órára kisüt a nap. A déli órákig főként a Nyugat-Dunántúlon, majd a másutt is erőteljessé váló gomolyfelhő-képződésből egyre többfelé várható zápor, zivatar, sőt zivatarrendszer is kialakulhat, amely gyengülve haladhat északkelet felé. Az intenzívebb cellákat felhőszakadás, jégeső, viharos szél kísérheti, néhol heves zivatar is valószínű. Zivataroktól függetlenül megélénkül, napközben több helyen megerősödik a délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 25 és 30 fok között alakul, de a borongósabb nyugati tájakon hűvösebb maradhat az idő. Időjárási frontok napközben nem okoznak kellemetlenséget.