Embereken is segíthet, ahogy az állatkert gorilláját kezelték

A világon most először alkalmazták sikeresen egy emberszabású majomnál azt az őssejtterápiás kezelést, amellyel a Fővárosi Állat- és Növénykert idős gorillájának, Lieselnek az ízületi gyulladását kezelték.

A beavatkozást egy nemzetközi szakértő csapat végezte a Budapesti Állatkert, a Sheffieldi Egyetem és a Stem CellX vállalat együttműködése keretében – közölte az intézmény. Liesel, az öttagú budapesti gorillacsapat legidősebbje 1977 áprilisában született a Frankfurti Állatkertben. Az állat 46 éve magas kornak számít, hiszen a természetben rendszerint nem élnek ilyen sokáig a gorillák. A nőstény 1989 óta él a budapesti állatkertben, ahol három utódot nevelt fel sikeresen, és ma már tíz unokája is van.

Embereken is sikeres lehet az eljárás

Idős korából adódó ízületi gyulladása miatt egy ideje nehezen tudja használni a bal lábát, ami a járásban is nehézségeket okoz. Az intézmény állatorvosai korábban gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító készítményeket adtak neki, most azonban az egyik legkorszerűbb eljárással igyekeznek Liesel életminőségét javítani.

Miután Sós Endre, az állatkert főállatorvosa, Mark Wilkinson, a Sheffieldi Egyetem emberi ízületi gyulladások biológiájának és kezelésének professzora, valamint Kiss-Tóth Endre, a Stem CellX alapítója átfogó felmérést végeztek Liesel fő ízületeinek állapotáról, el is kezdték kezelni a bal csípő és térd alapszöveti őssejtekkel. Az eljáráshoz használt mezenchimális őssejteket N'yaounda, a szintén Budapesten élő fiatal nőstény gorilla zsírszövetéből vették egy 2022-bent történt kisebb beavatkozás keretében.

Mivel a kezelés máris javulást hozott Liesel állapotában, ezért az eset nemzetközi szintű áttörést is jelenthet a vadállatok gyógyításában. Az őssejtekkel az ízületi gyulladás gyógykezelésében és a sérült porc regenerációjában egyébként az elmúlt években számos állatfajnál értek el sikereket, például kutyákon és lovakon is, de az embereken végzett klinikai vizsgálatok is ígéretesnek bizonyultak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A felhős részeken is a fátyolfelhőzet levonulását követően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmenetileg pára, ködfoltok képződhetnek. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő részeken ennél pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.