Személyiség
Betegségleírások
Személyiségünket ezek határozzák meg
Nincs két egyforma ember a világon, és ez a külső megjelenés mellett éppúgy igaz a személyiségre is. Mindannyian különbözőek vagyunk, teljesen egyedi, hogy milyen dolgokat szeretünk és miket nem szeretünk, illetve miként gondolkodunk az életről általában. De vajon honnan ered ez a sokszínűség?
A kávénk elárulja, milyen emberek vagyunk
Rengeteg tanulmány jelent már meg a kávéról, ami annak egészségre gyakorolt hatásait vizsgálta pro és kontra. Ezt a vitát most nem döntenénk el, inkább foglalkozzunk azzal a témával, ami szintén a kutatások tárgya egy ideje, nevesen, hogy mit árulnak el az emberről a kávézási szokásai.
Gyógyszerkereső
A rétegfelhőzet fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, a látási viszonyok javulnak, és a nap nagy részében napos, gomolyfelhős idő várható. A délután folyamán elsősorban északkeleten, illetve kis eséllyel az északnyugati határ közelében lehet helyenként záporokra, zivatarokra számítani. A délnyugati szél olykor megélénkül, de zivatarok környezetében erős lökések is lehetnek. A hőmérséklet délután 22 és 28, késő este 15, 20 fok között változik. Orvosmeteorológiai szempontból kifejezetten szerencsés helyzet alakult ki mostanra.