Ritka Betegségek
Sok ember szenved valamilyen ritka betegségben
Csaknem 8000 ritka betegséget ismerünk, szinte minden nap leírnak egy korábban nem ismert változatot, 80 százalékuk genetikusan meghatározott, gyakran az idegrendszer is károsodik - mondja Dr. Molnár Mária Judit, a Semmelweis Egyetem Ritka Betegségek Intézetének igazgatója.
"Ha reggel nem veszem be a gyógyszert, estére nagy baj lesz..."
Ha az ember túlél egy súlyos autóbalesetet, joggal gondolja, hogy arra az életre letudta a tragédiákat. Aztán kénytelen mégis újratervezni mindent, amikor évekkel később olyan zárójelentést nyomnak a kezébe, amin egy halálos kór diagnózisa szerepel.
Gyógyszerkereső
A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható, azonban északon és az ország keleti felén erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, arrafelé előfordulhatnak - néhol több hullámban is - záporok, zivatarok, sőt keleten egy-egy heves zivatar is kialakulhat. Délnyugat felől ugyanakkor megnövekszik a magasszintű felhőzet is. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, délkeleten kísérhetik a déli irányú szelet időnként élénk lökések, zivatarok környezetében viszont viharos lökések is lehetnek. A csúcshőmérséklet 21 és 29 fok között változik, a felhősebb északkeleti tájakon marad hűvösebb az idő. Késő estére 14 és 21 fok közé hűl le a levegő. Lesz némi változékonyság a nap folyamán, de fronthatást nem okoz.