Repülés
"A húsevés az egyik legnagyobb veszély"
Bár vannak, akik magát a tényét is tagadják, a világ tudományos közösségének egyöntetű állítása szerint a klímaváltozás létezik, olyannyira, hogy ez ma az egyik legsürgetőbb, megoldást és felkészülést igénylő globális probléma. Sőt, arra is figyelmeztetnek, hogy "mi vagyunk az utolsó generáció", amelyik egyáltalán még tehet valamit a közelgő katasztrófa ellen. De mit tehet egy átlagember annak érdekében, hogy legalább mérsékelni lehessen a károkat? Rodics Katalint, a Greenpeace munkatársát kérdeztük.
Koronavírus: a legveszélyesebb ülőhely a repülőn
Mostanában hírértéke van, ha a repülőtéren lázas beteg fordul meg, és külön figyelmet kap, ha a koronavírus-járvány kiindulóhelyéről, Kínából érkezett. A repülőgépek azonban nem csak amiatt lehetnek a járványterjesztés veszélyes eszközei, mert nagy távolságokra szállítják el a vírushordozókat.
Kevesebb repülés mentheti meg a bolygót
Kevesebb repülésre biztatják a turistákat a svéd kutatók, akik kifejlesztettek egy olyan online kalkulátort, amellyel egyszerűen kiszámolható a különféle közlekedési eszközök szénkibocsátása egy adott útvonalon. A program már angol nyelven is elérhető.
Kapcsolódó videók
VideóRendelő: Mit tehetünk a jetlag ellen?
Egyre többen vannak, akik a munkájuk miatt sokat kénytelenek utazni, különösen repülővel. Az eltérő időzónák azonban megviselik a szervezetet. Mit lehet tenni ebben az esetben, hogy könnyebben át tudjunk állni? Dr. Purebl György pszichiáter, alvásszakértő válaszolt erre a gyakran ismételt kérdésre VideóRendelőnkben.

Gyógyszerkereső
Gomolyfelhős, napos időre van kilátás, majd délután délnyugat felől megnövekszik a fátyolfelhőzet. Elsősorban a Dunától keletre alakulhatnak ki elszórtan záporok, zivatarok. A délkeleti, keleti szél sokfelé megélénkül, zivatarok környezetében erős, viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között várható. Késő estére 10 és 19 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra napközben nem kell számítani.