Maszk
Maszkviselés: mi igaz, és mi ferdítés?
Sokan rettegnek a maszkhasználattól, képesek elhinni, hogy tüdejük emiatt nem jut elég oxigénhez. Viselése persze kellemetlen, irritálja az arcot, az orrot, bepárásodhat a szemüveg, egyesek pedig rosszabb hallásra is panaszkodnak. Viszont ennél nagyobb gondot a maszk nem okoz, megszokható, a vírusfertőzés terjedését pedig megelőzi. Megnéztük, mi okozza a kellemetlenségeket és hogyan lehet azokat kivédeni.
Koronavírus: a legjobb és legrosszabb maszkok
A koronavírus elleni védekezéssel kapcsolatban az egyik legfontosabb és leghatékonyabb módszer - a gyakori és alapos kézmosás, illetve a társadalmi távolságtartás mellett - az, ha maszkot viselünk. Ugyanakkor még mindig csak korlátozott mennyiségű információ áll rendelkezésünkre azzal kapcsolatban, hogy milyen fajtát érdemes viselni, illetve hogy melyik típus mennyire hatékony.
Gyógyszerkereső
A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható, azonban északon és az ország keleti felén erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, arrafelé előfordulhatnak - néhol több hullámban is - záporok, zivatarok, sőt keleten egy-egy heves zivatar is kialakulhat. Délutántól dél, délnyugat felől elkezd megnövekedni a fátyolfelhőzet. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, zivatarok környezetében viszont viharos lökések is lehetnek. A csúcshőmérséklet 21 és 29 fok között változik, a felhősebb északkeleti tájakon marad hűvösebb az idő. Késő estére 14 és 21 fok közé hűl le a levegő. Lesz némi változékonyság a nap folyamán, de fronthatást nem okoz.