Koronavírus Who
Vizsgálja a WHO a keleti COVID-vakcinákat
Két kínai koronavírus-vakcina sürgősségi felhasználásra való jóváhagyásáról is tárgyalnak április végén és május elején az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértői. Az orosz vakcinát pedig egy 4 hetes vizsgálatnak vetik majd alá, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) szakembereivel közösen.
WHO: ez segíthet felülkerekedni a járványon
Bár a fertőzöttek száma csökkenő tendenciát mutat, ez nem azt jelenti, hogy a fertőzöttségi arány is ilyen ütemben mérséklődik. Továbbra is az a feladatunk, hogy alacsony szinten tartsuk a járvány terjedését - hívta fel a figyelmet az Egészségügyi Világszervezet.
Koronavírus: ez a WHO véleménye a kínai vakcinákról
A Sinopharm és a Sinovac kínai gyógyszergyárak benyújtották a COVID-19 elleni védőoltásuk hatásosságáról tanúskodó adatokat - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Stratégiai Tanácsadó Szakértő Csoportjának (SAGE) elnöke, Alejandro Cravioto.
Gyógyszerkereső
A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható, azonban északon és az ország keleti felén erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, arrafelé előfordulhatnak - néhol több hullámban is - záporok, zivatarok, sőt keleten egy-egy heves zivatar is kialakulhat. Délnyugat felől ugyanakkor megnövekszik a magasszintű felhőzet is. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, délkeleten kísérhetik a déli irányú szelet időnként élénk lökések, zivatarok környezetében viszont viharos lökések is lehetnek. A csúcshőmérséklet 21 és 29 fok között változik, a felhősebb északkeleti tájakon marad hűvösebb az idő. Késő estére 14 és 21 fok közé hűl le a levegő. Lesz némi változékonyság a nap folyamán, de fronthatást nem okoz.