Kismama
Véget kell vetni az anyák hallgatásának!
Hazánkban évente akár tízezer újszülött életét és fejlődését befolyásolja az édesanyák hallgatása. A kismamák többsége ugyanis tabuként kezeli a terhesség alatti és a szülés után jelentkező vizelettartási nehézségeket, annak ellenére, hogy ez a várandósággal együtt járó, szakemberek segítségével könnyen kezelhető, átmeneti tünet.
Gyógyszerkereső
A felhősebb nyugati tájak kivételével a fátyol- és gomolyfelhők mellett több órára kisüt a nap. A déli órákig főként a Nyugat-Dunántúlon, majd a másutt is erőteljessé váló gomolyfelhő-képződésből egyre többfelé várható zápor, zivatar, sőt zivatarrendszer is kialakulhat, amely gyengülve haladhat északkelet felé. Az intenzívebb cellákat felhőszakadás, jégeső, viharos szél kísérheti, néhol heves zivatar is valószínű. Zivataroktól függetlenül megélénkül, napközben több helyen megerősödik a délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 25 és 30 fok között alakul, de a borongósabb nyugati tájakon hűvösebb maradhat az idő. Időjárási frontok napközben nem okoznak kellemetlenséget.