Járványok
Egy orvosi tévedés, amely megváltoztatta a világot
A tudomány olykor úgy ér el komoly haladást, hogy a tudósok gondolatait rabságba ejti egy hamis elképzelés. Ezáltal pedig átlépnek kérdéseken, aztán hirtelen egy másik probléma helyes megoldásánál találják magukat. Az influenza kórokozójával kapcsolatban például évtizedekig tartotta magát egy tévedés.
Koronavírus: 4 járvány, amely felforgatta a világot
A járványok mindig is fontos hatással voltak a történelemre, hiszen teljesen új irányt adtak a társadalmi változásoknak. A fejleményekből arra lehet következtetni, hogy a COVID-19 pandémia is azok közé tartozhat, amelyekre az utókor a felforgató jelzőt illeszti majd.
Beoltják-e a vadon élő állatokat a járványok ellen?
A járványok kitörésében fontos szerepet játszanak azok az állatok, amelyekben kifejlődnek, mutálódnak vagy az emberek közelébe jutnak a veszélyes kórokozók. Nyilvánvalóan felmerül, hogy a vadon élő állatoknak adott vakcinák már az előtt megakadályozhatják a járvány kialakulását, hogy az állati kórokozóknak esélyük volna az emberekre átterjedni. De lehetséges ez?
Koronavírus: miért baj, ha endemikussá válik?
Ahogy a koronavírus-fertőzések száma világszerte tovább nő, a SARS-CoV-2 vírust, és az általa okozott COVID-19 betegséget és annak hatását egyre jobban kiteljesedő terminológiával írják le a tudósok. A szélesebb közönség is egyre több szakkifejezést ismert meg a víruskitöréstől a pandémián át az endémiáig. De kell-e félnünk, ha azt halljuk, például, hogy az új koronavírus endemikussá válik?
A járvány, amely Európa közel felét elpusztította
Az emberiség története egyben a járványok története is. Láthatjuk, hogy még ma sem vagyunk képesek magunkat teljesen megvédeni a mikrobák támadásai ellen, a középkorban pedig a társadalom szinte teljesen ki volt szolgáltatva a pandémiáknak, a pestisnek különösen. Bár kevés eszközük volt, de kezelték a helyzetet.
Gyógyszerkereső
A felhősebb nyugati tájak kivételével több órára kisüt a nap. A déli órákig főként a Nyugat-Dunántúlon, majd a másutt is erőteljessé váló gomolyfelhő-képződésből délutántól, késő délutántól egyre többfelé várható zápor, zivatar, sőt zivatarrendszer is kialakulhat, amely gyengülve haladhat északkelet felé. Az intenzívebb cellákat felhőszakadás, jégeső, viharos szél kísérheti, néhol heves zivatar is valószínű. Zivataroktól függetlenül megélénkül, napközben több helyen megerősödik a délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 25 és 30 fok között alakul, de a borongósabb nyugati tájakon hűvösebb idő várható. Késő estére 17, 22 fok közé hűl le a levegő. Napközben melegfront dominál, ami okozhat kellemetlenségeket a frontérzékenyek számára.