Étkezési Szokások
Az evőpálca megakadályozza az elhízást
Igen kevés japánnak van csak súlyproblémája: a lakosság mindössze 3,6 százalékának magasabb a BMI indexe 30-nál. Kutatások azt mutatják, hogy ez összefüggésben lehet az étkezési szokásokkal. És nem csak azzal, amit elfogyasztanak (az eddig is világos volt), hanem azzal, ahogyan az ételeket elfogyasztják.
A kenyér nem alapvető élelmiszer
Az alapvető élelmiszerek közül az utóbbi időben többnek is csökkent az áfája. Ha csak ezt nézzük, akkor a pékáruk, köztük a kenyér sem alapvető élelmiszer. Eddig a sertés tőkehús, a friss tej, a tojás és a baromfihús áfája csökkent 5 százalékra, de lassacskán a tejföl, a túró, a hal és a kenyér is bekerülhet a csoportba.
Gyógyszerkereső
Az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett többórás napsütés várható és többfelé kell záporok, zivatarok kialakulására számítani, melyeket felhőszakadás, jégeső is kísérhet. Heves zivatarok is előfordulhatnak. A déli, délkeleti irányú szél csak néhol élénkül meg, zivatarok környezetében azonban viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 29 fok között alakul. Lesz némi változékonyság a nap folyamán, de fronthatást nem okoz.