Életmódváltók Program
A kalóriák hétvégén nem számítanak, ugye?
Kilencedik beszámolóm írásakor már túl vagyunk az idei tavasz harmadik négynapos hosszú hétvégéjén. Ez egyfelől csodálatos, másfelől azonban egy életmódváltónak igencsak nehezített pálya. Ráadásul mostanra eltelt annyi idő, hogy a környezetem reális elvárásokat támasszon jómagam, illetve az átalakulásom felé.
"Lehet, hogy nem fogok lefogyni"
Múlt héten megfogadtam, hogy újrakezdem az életmódváltást, nyomok egy restartot önmagamért és az egészségemért. Ennek eredményeképpen újra láttam fitnesztermet belülről, ismét főzni kezdtem, és visszafogottabban ünnepeltem a születésnapomat, mint eddig bármikor.
Gyógyszerkereső
A nappali gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütésre számíthatunk, azonban a nap második felében az északi tájak fölé vastagabb felhőtömbök is besodródhatnak. Legfeljebb néhány helyen -főleg a Salgótarján-Nagykanizsa vonal mentén - fordulhat elő futó zápor. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 10 és 16 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontok nem okoznak ezen a napon kellemetlenséget.