Éhség
Okok, amiért reggeli után is éhesek vagyunk
Attól, hogy nem fánkot vagy cukros gabonapelyhet reggelizünk, még nem biztos, hogy valóban egészségeset ettünk, és az sem, hogy nem leszünk éhesek ebéd előtt. A napi első étkezés összetevőit körültekintőbben kell megválogatni, mint gondolnánk, különben azon kaphatjuk magunkat, hogy már 11 órakor kopog a szemünk, és nassolni kezdünk.
Gyógyszerkereső
A nap nagy részében közepesen vagy erősen felhős idő várható, az északkeleti országrészben ugyanakkor naposabb lesz az idő. Hazánk délnyugati felén késő délutánig csak kevés helyen fordulhat elő kisebb eső, zápor. Késő délutántól délnyugat felől viszont kiterjedt csapadékzóna érkezik. A délkeleti, keleti szél többfelé megerősödik, amit néhol viharos lökések is kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 26 fok között várható. Késő estére 14 és 20 fok közé hűl le a levegő. A pénteken érkező ciklon előtt melegebb levegő áramlott a Kárpát-medencébe, ami miatt napközben melegfront érezteti hatását.