Depresszió Tünetei
Testi tünetek, amelyek a depresszió jelei lehetnek
Sokan hajlamosak vagyunk úgy gondolni a depresszióra, mint egyfajta dekadens életérzésre, ami könnyen elmúlhat, ha az illető, akin eluralkodott, kicsit "összeszedi" magát. Ez azonban tévedés. A depresszió ugyanis betegség, testi és lelki tünetekkel, amelyekből gyakran nem is könnyű diagnosztizálni, hogy pontosan mitől is szenved annyira a páciens.
"Depressziós vagyok. Miben reménykedhetek?"
Nem csupán egyszerű szomorúság, lehangolt lelki állapot, és nem is valamiféle jellembeli hiba megjelenése. Szemben a közkeletű tévhitekkel és előítéletekkel, a depresszió valójában egy klinikai értelemben vett betegség, amely szakszerű kezelés nélkül súlyos következményekkel járhat.
Depresszió: nem csak lelki tünetek jelzik
Bár feltehetően az emberiséggel egyidős, a mai napig folyamatosan kutatják, és vitatkoznak azon is, hogyan érdemes kezelni. Egy dologban azonban egyetértenek a szakemberek: a depresszió gyakorlatilag népbetegséggé vált. Az igazi veszélye pedig abban rejlik, hogy nehéz felismerni, hiszen a tünetei rendkívül változatosak. Ráadásul sokszor nem elsősorban a lelki folyamatok, hanem a fizikai jelek mutatják meg, hogy baj van.
A depresszió okai
Sokféle okból és sokféleképpen jelentkezhet a depresszió. Olyan sok árnyalatban, hogy nem is sikerült felderíteni a folyamat minden elemét, különösen nem a kezdetét. De olyan sok tapasztalat gyűlt össze erről a mindinkább globális népbetegséggé váló egészségi problémáról, hogy pontos képet rajzolhatunk a természetéről.
Gyógyszerkereső
Reggelig a déli tájakon és az Alföldön túlnyomóan derült lesz az ég, ugyanakkor északkeleten több lesz a felhő, és még előfordulhat néhol zápor, zivatar. Az északi országrészben és a Dunántúl nagy részén rétegfelhőzet takarja az eget, párás, foltokban ködös idő lesz, de napkeltét követően javulnak a látási viszonyok. Napközben a felhőzet szakadozik, gomolyosodik, mindenhol kisüt több órára a nap. Délután főként az északkeleti tájakon alakulhat ki kevés helyenként zápor, zivatar. A délnyugati szél olykor megélénkül, de zivatarok környezetében erős, viharos lökések is lehetnek. A hőmérséklet délután 22 és 28, késő este 15, 20 fok között változik. Orvosmeteorológiai szempontból kifejezetten szerencsés helyzet alakult ki mostanra.