Testi tünetek, amelyek a depresszió jelei lehetnek

Sokan hajlamosak vagyunk úgy gondolni a depresszióra, mint egyfajta dekadens életérzésre, ami könnyen elmúlhat, ha az illető, akin eluralkodott, kicsit "összeszedi" magát. Ez azonban tévedés. A depresszió ugyanis betegség, testi és lelki tünetekkel, amelyekből gyakran nem is könnyű diagnosztizálni, hogy pontosan mitől is szenved annyira a páciens.

Egy válás, egy haláleset, esetleg a munkahely elvesztése után sokan válnak lehangolttá, ami teljesen normális. Egyesekből azonban a negatív életesemények depressziót is kiválthatnak. De a betegség egyértelmű külső tényezők nélkül is elhatalmasodhat rajtunk. Gyakran elég, ha az életünkben tartósan jelen van a stressz és az idegesség, és máris megjelenhetnek az első tünetek. A stressz ugyanis pont egy olyan faktor, amiből van, aki csak keveset tud elviselni. Ezért fordulhat elő olyan megtévesztő dolog, hogy egy barátunk, ismerősünk, rokonunk életében láthatóan minden rendben van, mégis az derül ki róla, hogy eluralkodott rajta a kedélybetegség. Ráadásul a depresszió olyan téma, amelyről nem szívesen beszélünk, szinte mindenki előtt szégyelljük, így az érintettek sokáig eljátszhatják, hogy jól vannak, miközben egyre mélyebbre süllyednek a gödörbe.

Mi kell az öngyilkossághoz? Mivel senki nem beszél szívesen ezekről a témákról, a depresszióval és az öngyilkosságga l kapcsolatban is számos tévhit él a fejekben

A legfrissebb adatok szerint Magyarországon körülbelül 130 ezer embert érint a depresszió - legalábbis ennyien vannak a pszichiáterek, pszichológusok látómezejében. A szakemberek azonban meg vannak győződve arról, hogy legalább 2-3 millió ember szorulhat mentális segítségre. Jó volna megtalálni őket, hiszen ne feledjük: a depressziós emberek közül nagyjából minden huszadik saját kezével vet véget az életének.

Mi a depresszió?

Hivatalosan azt nevezzük súlyos depressziós zavarnak, amikor a lehangolt állapot gyakorlatilag szituációtól függetlenül már legalább két hete fennáll. Többnyire önbizalomhiány, a lelkesedés, érdeklődés elvesztése kapcsolódik hozzá, valamint az is, hogy a beteg egyszerűen képtelen örömöt érezni. Mindez természetesen az egész életére rányomja a bélyegét, romlik a munkahelyi teljesítménye, a gyerekek rendkívül rossz eredményeket érnek el az iskolában, de a társas kapcsolataik is megsínylik ezt.

Az orvostudomány szerint az okok között nemcsak környezeti és pszichológiai tényezőket kell keresni: a genetika is közéjük tartozik. Azaz ha valakinek a családjában már előfordult olyan beteg, aki pszichiátriai kezelés alatt állt, nagyobb a depresszió kialakulásának a kockázata. A szakemberek arra is figyelmeztetnek, hogy a szerhasználat, azaz az alkohol , a nikotin, valamint a kábítószer is járhat ilyen következménnyel. A nőknek pedig azért kell jobban odafigyelniük magukra, mert a hormonális tényezők ugyancsak komoly rizikófaktort jelentenek. Talán ez is az oka annak, hogy statisztikai adatok szerint a betegek kétharmada nő.

Magyarországon körülbelül 130 ezer embert érint a depresszió, a legtöbbjük nő.
Magyarországon körülbelül 130 ezer embert érint a depresszió, a legtöbbjük nő. Fotó: Getty Images

A depresszió testi tünetei

Ma már szinte mindenki elfogadja azt az elméletet, hogy a lelki bajokat a szervezetünk is észleli, azaz a testünk időben leadja a vészjelzéseket. A kérdés mindössze az, hogy tudjuk-e ezeket értelmezni. Mindenesetre tény, hogy érdemes figyelni önmagunkat, vagy a családtagjainkat, társunkat, kollégáinkat, hiszen észrevehetünk olyan tüneteket, amelyekből depresszióra következtethetünk. Gyanúra ad okot például, ha valaki szokatlan fáradtságérzetről számol be nekünk, azt mondja, hogy már egy jó ideje lecsökkent az energiaszintje, és egész egyszerűen lelassult. További rossz jel, ha a megszokottól nagyon eltérővé vált az étvágya is.

Sokan képtelenek enni, amikor rossz a kedélyállapotuk, mások pedig éppen ellenkezőleg: falással próbálják ellensúlyozni a problémákat. Egy idő után ez a testalkatukon is meglátszik: azaz a jelentős fogyásból vagy hízásból is sejthetjük, hogy depresszióval állunk szemben. Egy depresszióban szenvedő ember gyakran panaszkodik állandó rossz közérzetre, szédülésre, elhúzódó fejfájásra vagy emésztési rendellenességekre. Sőt, talán meglepő, de a tartós hátfájás, a légzési problémák, a szívbetegségek, vagy az újra és újra tapasztalt hasi fájdalom mind-mind lehet a kór tünete. Illetve ha azt tapasztaljuk, hogy a párunk szexuális érdeklődése drasztikusan lecsökkent , akkor is fennáll a lehetőség, hogy nem a vonzalma múlt el, hanem a betegség hatalmasodott el rajta.

Döbbenetes arány

Sokan éppen a testi tünetek miatt nem látják, hogy pontosan mi is a baj. Elkezdik keresni az emésztési problémák, a hát-, vagy a fejfájás okát, és nem nézik a tágabb összefüggéseket. A háziorvosok dolgát jócskán megnehezíti az is, hogy egyes felmérések szerint a depressziónak több fizikai tünete van, mint amennyi lelki. Sok szakember egyenesen azt állítja, hogy a szimptómák 69 százalékát a szervezetünk működésére vonatkozó panaszok teszik ki.

A depresszió kezelhető!

Sok más betegséghez hasonlóan a depresszió is rosszabbodhat, mélyülhet, ha nem kezdik el időben a kezelést. Jó hír azonban, hogy ha ez megtörténik, nagy eséllyel siker koronázza a folyamatot. És itt nem csak a gyógyszeres kezelésre kell gondolni, bár kétségkívül rövidebb vagy hosszabb időre ez is számításba jöhet. Számos módszertant kidolgoztak már a kór pszichológiai kezelésére is, ami tulajdonképpen egyfajta beszélgetésen alapuló terápiát takar. Rendkívül hatásos lehet emellett, ha a beteg önsegítő csoportba jár, vagy ha éppen különböző relaxációs, meditációs technikákat tanul meg alkalmazni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra