Betegtörténet
„Tudom, hogy hülyeség félni, de a testem az ellenkezőjét üvölti”
Talán nincs is olyan ember, aki ne félne, szorongana valamitől. Amikor viszont ez irracionális méreteket ölt és akár pánikrohamba is átcsaphat, akkor már fóbiáról beszélünk. Ma már több ezer fóbiát tartanak számon, amelyek között ott van például a különféle állatok, természeti jelenségek vagy élethelyzetek által kiváltott rettegés is. Ez utóbbiak közül az egyik legösszetettebb szorongásos zavar az emetofóbia, amely a hányástól való irracionális, pánikszerű félelmet takarja. Érintettel beszélgettünk.
„Ez a betegség pokol, mindenre hatással van”
Németh Franciska több mint három évtizedig élt úgy, hogy nem tudta, hogy ADHD-s (Attention Deficit Hyperactivity Disorder, figyelemhiányos hiperaktivitási zavar). Ez nemcsak a gyerekkorát nehezítette meg, de felnőttként is rengeteget küzdött azért, hogy működtesse a mindennapjait. A kezeletlen ADHD ugyanis szerinte „pokol, egy szörnyeteg”. A diagnózis óta azonban már tisztában van vele, hogyan és mivel könnyítheti meg a helyzetét.
Valójában ilyen a narkolepszia
"Hogy lehet az, hogy egész nap alszol, és mégis fáradt vagy?" "Előfordult már veled, hogy csak úgy, hirtelen kidőltél?" - a 24 éves, narkolepsziában szenvedő Brooke Buckley rengeteg ilyen és ehhez hasonló kérdést kap. Ezért döntött úgy, hogy megnyílik a webMD-nek, és eloszlat néhány tévhitet a betegségével kapcsolatban.
Gyógyszerkereső
Olvassa el aktuális cikkeinket!
Több ezer újságíró menekült el hazájából az utóbbi években
Több ezer újságíró hagyta el hazáját az utóbbi években, hogy elmeneküljön a politikai elnyomás és atrocitások elől, valamint, hogy mentse életét, csakhogy az emigrációban nagy veszélyt jelent a jogi, a netes zaklatás vagy akár a fizikai fenyegetettség - derül ki az ENSZ csütörtökön kiadott jelentéséből.
Evakuációs terven dolgoznak Nápolyban
A kormány készen áll minden eshetőségre, és evakuációs terven dolgozik a Nápoly melletti vörös zónában élő nyolcvanezer ember esetleges menekítésére - jelentette be Nello Musumeci az olasz katasztrófavédelmet vezető miniszter szerda esti sajtótájékoztatóján.
Az ország nagyobb részén sok napsütés várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett, utóbbiak az ország keleti, északkeleti harmadában és a Dunántúl nyugati, délnyugati részén törhetnek magasabbra. Ezeken a tájakon szórványosan számíthatunk záporra, zivatarra, amelyeket felhőszakadás is kísérhet. Az északnyugati szél a Dunántúlon helyenként megélénkül, zivatarok környezetében erős lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között alakul. Késő estére 13 és 19 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra szerdán nem figyelmeztetnek a meteorológusok.