Lori Morris 49 éves volt, amikor teljesített egy olyan kihívást, ami még egy feleannyi idős ember számára is rendkívül nehéz lett volna: megmászta a Kalifornia államban található, 4 421 méteres Whitney-hegyet. A siker felvillanyozta a nőt, érthető módon remekül érezte magát. Két héttel később azonban minden megváltozott. Légzési panaszok jelentkeztek nála, zihált, úgy érezte, nem kap levegőt – írja a történetét bemutató The Healthy.
Talán asztma?
„Ez 2013 szeptemberében történt. Azt hittem, talán késve jön ki rajtam a magassági betegség (olyan betegség, amelynek kiváltó oka a levegőben lévő oxigén- és szén-dioxid-koncentráció csökkenése, a szerk). Egyik napról a másikra nem tudtam felmenni a lépcsőn anélkül, hogy ne kapkodtam volna a levegőt. Tudtam, hogy valami nincs rendben” – emlékszik vissza Lori, aki mindig is aktív volt, folyamatosan csinált valamit – a spinning, a jóga és a túrázás szerves része volt az életének.
Amikor felkereste panaszaival a háziorvosát, a szakember azt mondta, hogy tüdőfertőzésről van szó. Antibiotikumot írt fel, illetve inhaláló készülék használatát javasolta, de egyik sem segített Lorin. Néhány hónappal később visszament az orvosához, aki asztmát diagnosztizált nála. A nőt azonban ez sem nyugtatta meg, tudta, hogy valami más magyarázza a panaszait. Elment tehát egy másik orvoshoz. Megröntgenezték és átesett egy teljes fizikális vizsgálaton, de a valódi okhoz ezúttal sem jutottak közelebb. „Úgy tájékoztattak, hogy rendben vagyok, és megkérdezték, mi a helyzet az asztmámmal.” Lori egyébként továbbra is használta az inhaláló készüléket, annak ellenére, hogy nem javított az állapotán.
Lehet, hogy stroke?
A nő egészen 2018 januárjáig küzdött a nem létező asztmájával, amikor egy floridai utazás során olyan panaszai lettek, hogy joggal merült fel a gyanú: talán stroke-ot kapott. „A testem bal oldala használhatatlanná vált (a stroke leggyakoribb tünete a féloldali bénulás, a szerk). Egy közeli kórházba vittek, ahol kiderült, hogy egy csomó van az agyamban. Azt mondták, nem tudják, hogy esetleg vírus okozta-e, vagy egy másodlagos daganatról van szó – rögtön tudtam, hogy ez nem jelent jót.”
Kiderül az igazság
Lorit átszállították egy másik kórházba, ahol további vizsgálatokat végeztek. Végül az orvosok egy 6 cm-es daganatra bukkantak a tüdejében. A rák már áttétet képzett az agyában – erre utalt az ott talált csomó –, sőt, mint kiderült, a gerincében, a hasnyálmirigyében, a veséjében, a májában és a nyirokcsomóiban is. „4. stádiumú primer tüdődaganatom volt (…). Az idegsebész úgy vélekedett, hogy amikor másodszor visszamentem az orvoshoz azzal, hogy nem javulnak a tüneteim, CT-vizsgálatra kellett volna küldenie, a tüdődaganatokat ugyanis sokszor nem tudja kimutatni a röntgen.”
Bár orvosai azt tervezték, hogy sebészi úton eltávolítják az agydaganatot, illetve kemoterápiával kezelik Lorit, a nő úgy döntött, hazarepül Los Angelesbe, és felveszi a kapcsolatot dr. Robert Nagourney onkológussal, akivel korábban – amikor még azt hitték róla, hogy asztmás – már találkozott, és akinek a szakértelmében rendkívüli módon megbízott. Lorit a Cedars-Sinai Kórházban műtötték meg; az eltávolított daganat egy részét dr. Nagourney speciális vizsgálatoknak vetette alá, hogy megtudják, melyik kezeléstípusra hogyan reagál. Mint kiderült, Lorinak ALK-mutáns tüdőrákja volt, az ilyen mutációt hordozó betegeknél pedig bizonyítottan előnyösebb, ha kemoterápia helyett célzott gyógyszeres kezelésben részesülnek.
Lori dr. Nagourney felügyelete mellett két gyógyszer kombinációját kezdte el szedni, állapota pedig már pár hónap elteltével is sokat javult, a testében lévő daganatok mérete jelentősen lecsökkent. Azoknak, akik hozzá hasonló helyzetben vannak, azt tanácsolja, hogy soha ne adják fel a reményt, és bölcsen válasszanak orvost. „Ne törődjünk a statisztikákkal. Ha megtaláljuk a megfelelő orvost, akkor mindez nem számít. Emberek vagyunk, nem számok. Ne félelemből döntsünk, és ne hagyjuk, hogy bárki is letörjön minket – a ráknak nem kell egyet jelentenie a halálos ítélettel.”
