A legnagyobb tévhitek a vaspótlásról

Sokszor tartunk a vaspótlók esetleges mellékhatásaitól, a túladagolástól, valamint az sem mindig egyértelmű, hogy mit és mikor fogyaszthatunk a szedésük előtt, után vagy mellé.

Mellékhatásoktól való félelem

A vaspótlók valóban okozhatnak kellemetlen mellékhatásokat: ilyenek például a gyomor- és bélrendszeri tünetek, amelyek azonban nem mindenkinél, nem minden esetben jelentkeznek. A székrekedés, a gyomortáji fájdalom vagy a haspuffadás mértéke különböző lehet, de a vas(III) típusú vaskészítmények esetében ritkábban, és akkor is jellemzően jóval enyhébben érezhető. Szintén sokakat megijeszthet az is, hogy a vaspótlók a székletet feketére színezhetik, ám ez egy teljesen ártalmatlan, nem kóros mellékhatás.

A VASPÓTLÓK A FOGAK ÁTMENETI ELSZÍNEZŐDÉSÉT OKOZHATJÁK. FOTÓ: GETTY IMAGES

A vaspótlók alkalmazása során gyakran érezhető fémes utóíz is a szájban, ami valóban zavaró lehet. A kellemetlen, de ártalmatlan mellékhatásoknál érdemes még megemlíteni a fogak elszíneződését. Erre az átmeneti problémára egyszerű a megoldás: alkalmazásuk után azonnal öblítsük ki jó alaposan a szájat, így a vas nem tud megtapadni a fogak felületén.

Túl kevés vagy túl sok

A vaspótlók különböző mennyiségű elemi vasat tartalmaznak vas(II)-sók vagy vas(III)-komplexek formájában. Míg az étrend-kiegészítőkben kevesebb, mint 45 mg elemi vas található, addig a patikában vény nélkül is elérhető vaspótló gyógyszerek vastartalma magasabb, akár 100 mg is lehet. Nem árt azonban óvatosnak lenni, mivel a vas(II)-sókat tartalmazó vaspótlók túladagolása nemcsak ízületi fájdalomhoz, kimerültséghez, emésztőrendszeri tünetekhez, hanem hosszú távon akár szívbetegséghez, májzsugorodáshoz vagy cukorbetegséghez is vezethet. Éppen ezért bizonytalanság esetén érdemes a vaspótlásról egyeztetni a háziorvossal, vagy olyan típusú, szabályozottan felszívódó vaspótló gyógyszert választani, amelyből csupán annyi vas szívódik fel, amennyire a szervezetnek éppen szüksége van, a többi pedig a vizelettel ürül.

Mi segíti vagy hátráltatja a vas felszívódását?

A vas(II)-sókat tartalmazó készítmények szedése során érdemes pár szabályt betartani ahhoz, hogy megfelelően hasznosulhassanak. Javasolt azokat a reggeli előtt fél órával, éhgyomorra bevenni, egy adag C-vitaminnal együtt, amely tovább segíti a vas felszívódását. Fogyasztása előtt és után legalább két órán keresztül kerülni kell a zöld teát, kávét, kólát és a magas rost- és a szintén magas oxalát-tartalmú élelmiszereket – például spenót, sóska, cékla, zöldbab, kakaó –, mivel azok gátolják a bevitt vas megfelelő hasznosulását. Szintén ne alkalmazzunk velük egy időben gyomorsavlekötőket, antibiotikumokat, csontritkulás elleni gyógyszereket, pajzsmirigyhormon pótlására felírt, levotiroxin vagy Parkinson-kór kezelésére alkalmazható levodopa hatóanyagot tartalmazó gyógyszereket: minimum két óra teljen el a vaspótlók, illetve az egyéb orvosságok bevétele között.

Maltofer rágótabletta: egyszerű és hatékony alkalmazás

Mivel a vaspótlókat gyakran nem elegendő néhány napig vagy hétig szedni, ezért érdemes olyan készítményt választani, amelynek alkalmazása biztonságos, kényelmes és kevesebb emésztőrendszeri mellékhatást okoz. Ilyen a Maltofer vaspótló gyógyszer, amely vas(III)-hidroxi-polimaltóz-komplex hatóanyagával a legmagasabb, 100 mg elemivas-tartalmú, vény nélkül kapható készítmény. A Maltoferből a vasfelszívódás szabályozottan, kizárólag fehérjékhez kötődve történik, ezért a szervezet jobban tolerálja, mint a vas(II) típusú változatokat: szedése során 50 százalékkal ritkábban, illetve enyhébben jelentkeznek gyomor-bélrendszeri mellékhatások, ezért hosszú távú alkalmazása sem terheli meg a szervezetet.

VÉNY NÉLKÜL KAPHATÓ, VAS(III)-KOMPLEX-TARTALMÚ GYÓGYSZER. FOTÓ: PHYTOTEC HUNGÁRIA BT.

A Maltofer szedése is jóval egyszerűbb és kényelmesebb a hagyományos, vas(II) típusú vaspótlókhoz képest: egészben vagy szétrágva, a nap bármely részében, étkezésektől függetlenül, de étkezéskor is bevehető, ilyenkor még jobban hasznosul belőle a vas. C-vitamin sem szükséges a hatékony felszívódásához, ráadásul más gyógyszerekkel együtt is alkalmazható. Esetében a véletlen túladagolástól sem kell tartani, hiszen hatóanyaga mindig csak a vashiány mértékének megfelelően szívódik fel: enyhe vashiánynál kevesebb, vashiányos vérszegénység (anémia) esetén pedig jóval több, így hamarabb képes feltölteni a kiürült vasraktárakat. Sokak számára fontos lehet az az információ, hogy a vegán, glutén- és laktózmentes Maltofer a tejfehérjére érzékenyek számára is biztonságosan alkalmazható.

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.