Napi egészség
Törődj a környezeteddel - add tovább a tényeket (x)
Legyen az közeli barát, távoli ismerős vagy akár egy családtag, a legtöbbünk környezetében élnek olyanok, akik dohányoznak. Természetes, hogy ha fontosak számunkra ezek az emberek, szeretnénk, ha abbahagynák a dohányzást. A cigarettázók egy része viszont nem a leszokás mellett dönt, de számukra is fontos az ártalomcsökkentés.
Alrovatok
Bourbon-vírus: halálos kullancscsípés
Egy új kullancsok által terjesztett vírusos betegség jelent meg néhány éve Észak-Amerikában, s halálos kockázatot jelent. Egyelőre még különleges és ritka betegségnek számít, de mindenképpen figyelmeztető, hogy két halálos áldozata is volt, a második pár hete.
Az elhízottaknak ettől kell tartaniuk
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Nemzetközi Rákkutatási Hivatala és az Európai Elhízástudományi Társaság közösen adtak ki a közelmúltban figyelmeztetést: világméretű járványként terjed az elhízással összefüggésben növekedő rákkockázat. Nemcsak számos ráktípus kialakulásának rizikóját növeli a túlsúly, hanem a már daganattal diagnosztizált betegek gyógyulási esélyeit is rontják a többletkilók.
Hepatitisz: már nem kell májbiopszia
A Vírusos Májbetegek Országos Egyesülete (VIMOR), valamint a Májbetegekért Alapítvány annak a WHO-s kezdeményezésnek a végrehajtására hívta fel a figyelmet, amihez hazánk is csatlakozott: a cél, hogy 2030-ra a krónikus vírushepatitiszek teljesen eltűnjenek a népegészségügyi problémák közül. Ehhez a fertőzöttek szervezett felderítésére és a kiszűrt betegek feltételek nélküli, azonnali kezelésének megkezdésére van szükség.
A vércukor miatti rosszullét így kerülhető el
A nyári kánikulát sokak szervezete nem viseli túl jól, hiszen a 30 fok feletti hőmérsékletben még az egészségesek is gyakran tapasztalnak rosszullétet. Ez a cukorbetegekre fokozottabban igaz, hiszen náluk a hőségben még nagyobb eséllyel alakul ki hipoglikémia. Hogy miként lehet elkerülni ezt az állapotot, azt dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont diabetológusa foglalta össze.
Intim gondok: merünk róla nyíltan beszélni? (x)
A hüvelygomba a nők 75 százalékát érinti életében legalább egyszer, ám panaszaikkal mindmáig sokan nem fordulnak orvoshoz. Nem merünk róla nyíltan beszélni, szégyelljük magunkat, pedig ha időben segítséget kérnénk, hamarabb megszabadulhatnánk a kellemetlen tünetektől.
Intim kisokos: a hüvelyfertőzés elkerülhető (x)
A hüvely flóráját jótékony baktériumok serege védi az ott található, és túlzott szaporodásuk esetén különböző betegségeket okozó mikroorganizmusoktól. Ha azonban az egészséges egyensúly valamilyen okból felborul, a kórokozók elszaporodásával megnyílik az út a kellemetlen fertőzések kialakulása előtt. Nem árt tisztában lenni azzal, hogy a kényes egyensúly fenntartásáért mi magunk is tehetünk.
Miért lehet fájdalmas az együttlét?
Felmérések szerint a nők majdnem fele érez fájdalmat aktus közben, vagy közvetlenül utána, sokan mégis szégyellnek orvoshoz fordulni panaszukkal. Pedig a fájdalmas együttlét és a hozzá gyakran társuló megváltozott hüvelyfolyás mögött a legtöbb esetben olyan probléma áll, aminek szakorvos által javasolt kezelését érdemes lenne időben elkezdeni.
Az északi tájakon nagyrészt felhős idő valószínű, de a déli és keleti megyékben több helyen hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Északkeleten és a délnyugati tájakon helyenként lehet kisebb eső, zápor. Az Észak-Dunántúlon kevés helyen megélénkül a délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között várható, de helyenként Borsodban és környékén ennél több fokkal hidegebb maradhat az idő. Késő estére 0 és +6 fok közé hűl le a levegő. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.