Ezek a tévhitek az életébe kerülhetnek

A mellrákot sajnos nagyon sok téves információ, ellentmondás és mítosz lengi körül. Ne higgyük el ezeket, mert a félreértésekkel a saját egészségünket veszélyeztethetjük!

A mellrák - és talán ez az első tévhit, amit el kell oszlatni - nemcsak a nőket, hanem a férfiakat is érintheti. Lássuk a leggyakoribb városi legendákat, amelyekkel többnyire a nők nyugtatják magukat.

1. A mellrák öröklődik

Valóban érdemes jobban odafigyelni magukra azoknak a nőknek, akiknek a családjában előfordult már emlődaganat, de az összes mellrákos esetnek mindössze tíz százaléka genetikai eredetű, vagyis vezethető vissza génmutációra. A szakemberek még mindig nem tudják, hogy pontosan mi okozza a daganatot, de az életmódnak igen nagy szerepe van a kialakulásában.

Tipp 45 felett érdemes évente emlőrákszűrésen részt venni. A részletekért kattintson!

2. A kismellű nők nincsenek veszélyben

A mellméret egyáltalán nem számít abban, hogy kialakul-e a daganat. A mellméretet ugyanis elsősorban a zsírszövet mértéke határozza meg, és a kutatások szerint ennek minimális hatása van a daganat megjelenésére. Az ugyanis általában a mell azon területén jelenik meg, mely szinte minden nőnél egyforma.

3. A daganat minden esetben kitapintható

Az esetek nagyjából 10 százalékában a diagnosztizált daganat nem jár sem fájdalommal , és nincs tapintható csomó sem. Mindenképpen orvoshoz kell fordulni, ha változást veszünk észre a mell vagy a mellbimbó megjelenésében, ha a mell vagy a mellbimbó különösen érzékeny, ha a mell mérete megváltozik , ha a mellbimbó váladékozik, vagy ha a mell vagy a mellbimbó bőre megváltozik.

Nem a mérettől függ a mellrák

Nem a mérettől függ a mellrák

4. A mammográfiás vizsgálat mellrákot okoz

Bár igaz, hogy a mammográfia miatt némi sugárzás jut a szervezetünkbe, ez azonban elenyésző mennyiség és semmilyen károsodást nem okoz, hosszú távú egészségkárosító hatásai sincsenek. A vizsgálatból adódó előny azonban hatalmas: ha kellő időben sikerül diagnosztizálni és kezelni a daganatot, a gyógyulási és túlélési esély igen jó.

5. A mellrák az idősek betegsége, a fiatalabbaknak nem kell félniük miatta

A mellrák valóban jobban érinti a változó korban lévő , ötven éven felüli nőket, de a betegek 25 százaléka a fiatalabb korosztályba tartozik. A fiatalabbak feszes, tömöttebb kötőszövetű mellében nehezebb felfedezni a daganatokat, ezért a szakorvosok azt javasolják, húszéves kortól havonta végezzenek önvizsgálatot.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.