Tüdőszűrés: kiknek ajánlott?

Néhány évvel ezelőttig a rendszeres tüdőszűrés minden felnőtt magyar állampolgár számára kötelező volt. Az elmúlt időszakban azonban megváltozott ez a rendszer, köszönhetően a tbc elleni hatékony és sikeres küzdelemnek.

A tbc, vagyis a tuberkulózis nagyon súlyos fertőző betegség. A világ népességének nagyjából egyharmada fertőzött a Mycobacterium tuberculosis nevű kórokozóval, azonban a fertőzöttek nagyjából 90 százalékánál nem alakul ki a betegség.

Ennek ellenére évente több mint egymillió ember veszíti életét tbc miatt, ezzel a betegség a második leghalálosabb a fertőző kórok között (ennél több életet csak a HIV/ AIDS követel). A tbc-s esetek nagy része a fejlődő országok lakóiban jelentkezik: az afrikai és ázsiai államok lakosainak mintegy 80-90 százaléka fertőzött, míg Európában vagy Észak-Amerikában ez az arány mindössze 5-10 százalék.

Tüdőrák tünetei és kezelése A tüdőrák (hörgőrák) alatt a tüdő hámeredetű, rosszindulatú daganatát értik, mert szinte mindig a légzőrendszer hámszöveteiből ered. A férfiak rákos halálozásában az első, a nőknél a második helyet foglalja el. Tudjon meg többet, kattintson! Az elrettentően nagy fertőzöttségi arányok ellenére a tbc-s esetek száma az elmúlt évtizedekben folyamatosan csökken, nemcsak egyre kevesebb az új fertőzött, de egyre kevesebben halnak bele a betegségbe. Többek között ezért is született meg az a döntés, hogy hazánkban már nem kötelező az évenkénti tüdőszűrés . Korábban minden 30 éven felüli felnőttnek rendszeresen részt kellett vennie a tüdőszűrésen , most azonban a tüdőszűrés csak az ajánlott szűrővizsgálatok között szerepel. A 40 év felettieknek a mellkasi szűrővizsgálat térítésmentes. Ennél fiatalabbaknak a tüdőszűrés térítésköteles, és csak orvosi beutalóval kerülhet rá sor.

Tüdőszűrés: kiknek ajánlott?

Tüdőszűrés: kiknek ajánlott?

Bizonyos esetekben a tüdőszűrés kötelező lehet, elsősorban azoknál az embereknél, illetve társadalmi csoportoknál, akik életmódjuk,munkájuk illetve egészségi állapotuk miatt fogékonyabbak lehetnek a tuberkulózisra. Évente kötelező részt vennie tüdőszűrésen a hajléktalanoknak, a hajléktalanszállókon, nappali melegedőkön dolgozóknak, az utcai szociális munkát végzőknek, azoknak, akik önkéntes munka keretében hetente legalább 16 órát hajléktalanokkal foglalkoznak, a büntetés-végrehajtási intézetben, rendőrségi fogdákban, őrzött szállásokban dolgozóknak; a patológiai, sürgősségi, tüdőgyógyászati osztályokon dolgozó egészségügyi dolgozóknak, valamint a mikrobiológiai laboratóriumokban dolgozóknak.

Kötelező lehet a tüdőszűrés abban az esetben, ha adott régióban a korábbi évben jelentősen megnőtt a tbc-s esetek száma, vagy ha fertőző tbc gyanúja áll fenn. A tuberkulózis rizikófaktorai közé tartozik a HIV-vel való fertőzöttség, az alultápláltság, az intravénás kábítószerhasználat, a krónikus tüdőbetegségek, a dohányzás, az alkoholizmus , a cukorbetegség, így azoknál, akik ezekben érintettek, mindenképpen javasolt az évenkénti szűrővizsgálat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.