Kiderült, a szívet is védi a népszerű fogyasztószer

Csökkentheti a szív- és érrendszer betegségek kialakulásának kockázatát egy, a 2-es típusú cukorbetegség és az elhízás kezelésében egyaránt alkalmazott gyógyszer.

Mint azt megírtuk, hatóanyagként a szemaglutid egyaránt segíti a vércukorszint szabályozását, valamint étvágycsökkentő hatása révén a fogyást. Magyarországon egyelőre a diabétesz terápiájában használják, az Egyesült Államokban és néhány egyéb országban viszont már fogyást segítő gyógyszerként is elérhető. Azok körében pedig, akiknek ez utóbbi célra írja fel a szert kezelőorvosuk, különféle szív- és érrendszeri betegségek veszélyét is mérsékelheti a kezelés – számolt be róla a Reuters hírügynökség.

fogyókúra, fogyás, mérleg, mérőszalag
Néhány országban már fogyást segítő gyógyszerként is elérhető a szemaglutid. Fotó: Getty Images

A világhírű Mayo Klinika kutatói szerint a gyógyszer egy évig tartó szedése 7,6 százalékról 6,3 százalékra csökkenti annak kockázatát, hogy a rákövetkező tíz évben olyan betegségek alakuljanak ki a betegnél, mint a szívroham és a stroke. Eredményeikről a kutatók az idei Európai Elhízástudományi Kongresszuson számoltak be a múlt héten Dublinban. Ez az első bizonyíték, amely igazolja, hogy az úgynevezett GLP-1-receptor-antagonisták, amelyek csoportjába a szemaglutid is tartozik, a szív egészsége szempontjából is előnyös hatással bírhatnak.

„Ez rendkívül fontos, hiszen ismert, hogy az elhízás a kardiovaszkuláris betegségek rizikófaktora” – húzta alá dr. Andres Acosta, a kutatócsoport tagja. A vizsgálatba összesen 93 pácienst vontak be csupán, így a kutatók is elismerik, hogy további és nagyobb létszámú tanulmányokra lenne szükség a területen. Várhatóan az idei év második felében publikálja majd a fogyasztószert gyártó gyógyszercég 5 éves klinikai kísérleti programja eredményeit, amelyek még tisztább képet adhatnak a készítmény potenciális szív-érrendszeri hatásairól.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.