Figyeljünk a homokvárakban rejtőző veszélyekre - egy új kutatás arra derített fényt, hogy a homokban játszó nyaralóknál magasabb a hasmenés és a gasztrointesztinális betegségek kockázata, mint azoknál, akik nem homokoznak. A legnagyobb veszélynek azok vannak kitéve, akiket játékból a betemetnek homokkal.
A strand homokja széklettel szennyezett lehet - ez az első olyan tanulmány, amely összefüggésbe hozza a különböző homokban végzett tevékenységeket a betegségekkel. Chris Heaney, az Észak-Karolina Egyetem epidemiológus doktorandusza és munkatársai több, mint 27 ezer ember adatait elemezték, akik egy nemzeti epidemiológiai és környezetvédelmi vizsgálatban vettek részt a vizekkel kapcsolatban hét tengerparti és édesvízi strandon, melyek mindössze néhány mérföldre voltak szennyvíztisztítóktól. Az embereket kikérdezték, mit és mennyi ideig játszottak a homokban, majd két hét múlva esetleges betegségükről kérdezték őket.
A homokban játszó és homokvárat építő emberek 13 százalékánál lépett fel gyomor-bélrendszeri tünet, míg a homokba eltemetettek 23 százaléka számolt be ilyesmiről. A strandra járóknál jelentkezett még ezen kívül kiütés, fülfájás, sebfertőzés, szemfertőzés és felső légúti betegség is.
A szerzők kiemelik, hogy az ily módon fellépő betegségek még mindig nagyon ritkák, így nyugodtan járhatunk strandra, azonban homokozás után mossunk kezet vagy használjunk kézfertőtlenítőt.
A tanulmány az American Journal of Epidemiology folyóirat online számában jelent meg.