A Nemzeti Színház orvosi rendelőjében látták el Feke Pált, a Társulat főszereplőjét, Vadkerti Imrével, a Koppány szerepét játszó színésszel együtt.
A színészek influenza elleni védőoltást kaptak, méghozzá térítésmentesen, színésztársaikkal együtt. A művészek influenzája miatt tehát már nem maradhat el "István a király" előadás.
Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója az "Influenza prevenciós nap" sajtótájékoztatóján, az oltássorozat beadása előtt azt mondta, hogy számára azért fontos és támogatható a kezdeményezés, mert sok színész nem engedheti meg magának az oltást, ugyanakkor egy színész sem engedheti-e meg magának, hogy beteg legyen.
A sanofi-aventis/Chinoin által biztosított influenza elleni vakcinát ma 16 óráig minden színész felveheti térítésmentesen, aki ellátogat a Nemzeti Színházba. Az összes budapesti és vidéki színházat értesítették erről a lehetőségről.
A sajtótájékoztatón dr. Bujdosó László, a Pandémiás Nemzeti Bizottság elnöke - a helyszínre való tekintettel - a "Nagy kombinátornak, nagy túlélőnek" nevezte a vírust, amelyik évről évre megváltozik és emberek tízezreit betegíti meg, sodorja akár életveszélyes szövődményekbe.
Ismételten felhívta a figyelmet, hogy a fertőzés megelőzésére egyedül az oltás alkalmas, és a veszélyeztetett korosztály mellett mindenkinek ajánlják a vakcinát, mivel idén a szokottnál erősebb járványra számíthatunk.
Fréderic Ollier, a gyógyszergyártó cég vezérigazgatója szerint a közönség is nyertese az akciónak, mivel így nem fordulhat elő, hogy influenza miatt elmaradjon az esti előadás, amelyre a néző jegyet váltott, és amit izgalommal várt.
Dr. Olajos Attila, a Nemzeti Színház orvosa azt emelte ki, hogy az influenza miatt háborúk vesztek el, és az is veszteség, ha egy színész az előadás előtt rosszullét miatt keresi fel az orvosi rendelőt, mert dönteni kell, hogy képes-e színpadra lépni betegen, vagy le kell mondani az előadást.
Az ingyenes védőoltást pár perces belgyógyászati kivizsgálás előzte meg, a Társulat tagjai és más színészek is éltek a lehetőséggel, és kérték a betegség elleni védelmet nyújtó vakcinát.
Kéky Kira