Életmód
Alrovatok
A délutáni szunyókálás ezért egészséges
Míg napjainkban a délutáni alvás csak a lusták és a mediterrán országok sajátja, ez nem mindig volt így. Bizonyítékok vannak rá, hogy egészen a tizennyolcadik századig bizonyos társadalmi rétegeknél teljesen elfogadott dolog volt a délutáni alvás, sőt, Albert Einstein, Winston Chruchill és Thomas Edison is előszeretettel hódolt ennek a kellemes tevékenységnek.
Mikor és meddig érdemes szundítani?
Valószínűleg nincs olyan felnőtt, aki ne irigyelné az óvodásokat, amiért nekik nemhogy szabad, de egyenesen kötelező napközben szundítani egyet. Hacsak nem a mediterrán országokban élünk, elmondható, hogy a mindennapjainkból sajnos teljesen kiveszett a napközbeni szundikálás intézménye.
Alvászavar: tünet vagy betegség?
Az alvászavar rengeteg embert érint, tízből hat ember nem pihen eleget, vagy alvásminősége nem a megfelelő. Betegségek tünete is lehet, illetve maga az alvászavar is számos egészségi probléma rizikófaktora. A kiváltó okokat mindkét esetben fontos feltérképezni és kezelni.
Miért van szükségünk alvásra?
Aludnia minden emberi szervezetnek kell. Az alvás fontos a testnek, az agynak, az immunrendszernek, a sejteknek, nem utolsó sorban pedig a léleknek. Álmodni is kell, feldolgozni az aznap hallottakat, és felkészülni a holnap kihívásaira. Lássuk hát, mi történik közben!
Műanyagszemét borítja be ezt a szigetet
Csaknem 75 százalékban Ázsiából, döntően Kínából származnak azok a műanyagpalackok, amelyek az Atlanti-óceán déli részén fekvő szigeten találhatók. A kutatók szerint a hulladékok a térségben elhaladó kereskedőhajók fedélzetéről kerülhetnek a nyílt vízbe, majd onnan a szigetre.
Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás válthatja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.