Mikor és meddig érdemes szundítani?

Valószínűleg nincs olyan felnőtt, aki ne irigyelné az óvodásokat, amiért nekik nemhogy szabad, de egyenesen kötelező napközben szundítani egyet. Hacsak nem a mediterrán országokban élünk, elmondható, hogy a mindennapjainkból sajnos teljesen kiveszett a napközbeni szundikálás intézménye.

Pedig rendkívül hasznos, sőt kimondottan egészséges dolog néhány percre lehunyni a szemünket. Ha jobban belegondolunk, az állatvilágban sokkal inkább az jellemzők a nap folyamán beiktatott rövid pihenőidőszakok. Az a 6-8-10 órás éjszakai alvás, ami az emberekre jellemző, tulajdonképpen egyfajta anomália a természetben. Pontosan emiatt a nap felénél az emberek többsége hirtelen ólmos fáradságot érez, és bármit megadna 5 percnyi alvásért is.

A napközbeni szundikálás nagyon jó hatással van az agyra
A napközbeni szundikálás nagyon jó hatással van az agyra

A napközbeni szunyókálásnak egyébként több pozitív hatása is van. Már 10-20 perc alvás is képes növelni a produktivitást, egyensúlyban tartani a vérnyomásunkat és természetesen éberebbé tesz. Emellett a fogyásban is segíthet, és az immunrendszerünknek is szüksége lehet rá, hiszen sokkal könnyebb megbetegedni, ha az ember energiatartalékai lemerülnek. Amellett, hogy a bőrünk is regenerálódik és a szívünk is hálásan fogadja, a szundikálás az általános boldogságot is növeli.

Az alvás nagyon fontos szervezetünk megfelelő működéséhez. Ennek az éjszaka folyamán különböző fázisai vannak, melyekre más és más jellemző, ráadásul az altatók is befolyásolják ezeket a fázisokat. Részletek!

A napközbeni pihenést az alvás célja szerint is csoportosíthatjuk. Van, aki egyszerűen csak kidől, mert nem bírja tovább, mások előre eltervezik, mert tudják, hogy utána egész éjszaka fenn kell maradniuk. Egyesek rendszeresen, minden nap ugyanakkor dőlnek le egy kicsit, mások pedig képesek akár 2-3 órát is szunyókálni.

A tökéletes szundításnak három fontos ismérve van. Rövid, hiszen pont ez a legtermészetesebb alvási módszer, kényelmes helyen történik, hiszen nem sokat érne, ha fél órából 15 percet forgolódva töltenénk és lehetőleg fekve végzendő, mert sokkal gyorsabban képes elaludni így az ember, mint kezét fejére támasztva egy fotelben.

Az sem mindegy, mennyi időt töltünk szundítással, hiszen más-más hatást érhetünk el vele. Az ultrarövid, néhány perces alvás a deklaratív memóriát erősíti, míg a 10-20 perces pihenés az éberséget, az általános közérzetet és a koncentrációt javítja. Egy 20-30 perces alvás a tanulók legjobb barátja, ennyi idő kell, hogy a felfogóképességet és a teljesítményt növeljük a pihenéssel. A 60-90 perces alvás már nem csak előnyökkel jár. Bár a kognitív képességek ilyenkor frissülnek, ébredés után álmosabbnak és nyúzottnak érezhetjük magunkat. Ám 90 perc felett már mély alvásról beszélünk, amiben a szervezet képes elérni az agyi információtartalom újrarendezéséhez, frissítéséhez szükséges REM fázist is.

Forrás: businessinsider.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul a szél, és megélénkül, néhol meg is erősödik, majd késő délutántól az északkeleti tájakon helyenként esetleg viharos közeli lökésekre is számíthatunk.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.