Mutatjuk, meddig marad a jó idő (2019.10.09.)

Szerdán a nap nagy részében több mint kellemes időnk lesz, hiszen a hőmérő higanyszála akár 23 fokig is felkúszhat. A folytatás azonban már nem tűnik ilyen idillinek: lassan, de biztosan visszatér az esős, hűvös, őszi időjárás.

Szerdán az északi megyékben időnként több lesz a felhő, másutt általában napos időre számíthatunk, majd késő délutántól, estétől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és északnyugat felől egyre több helyen alakul ki eső, záporeső - írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat. A déli, délnyugati szél megélénkül, többfelé megerősödik, majd este a Kisalföldön északnyugatira fordul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 23 fok között valószínű, délen lesz a melegebb. Késő estére 10 és 16 fok közé hűl le a levegő.

Szerdán a nap nagy részében kellemes, napfényes időnk lesz
Szerdán a nap nagy részében kellemes, napfényes időnk lesz. Fotó: iStock

Csütörtökön erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd csak a délután második felében kezd északnyugat felől csökkenni a felhőzet. Reggel, délelőtt több helyen várható eső, zápor - délnyugaton valószínű a nagyobb mennyiség -, majd délután már egyre kevesebb helyen lehet csapadék. A nyugatias szél többfelé megélénkül, néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11, 17 fok között alakul.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +24 °C
Minimum: +12 °C

Általában napos, gomolyfelhős időre számíthatunk. Az ország északkeleti, keleti harmadában erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, és zápor, zivatar is előfordulhat. Az északi, északnyugati szél a Dunántúlon olykor megerősödik. A csúcshőmérséklet 22 és 27 fok között várható. Késő estére döntően 14 és 20 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is hidegfronti hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?