Életmód
Alrovatok
Hogyan lehet új barátokat szerezni?
Kevés dologban értenek egyet annyira a szakértők, mint abban, hogy a barátság jót tesz az ember egészségének, mivel csökkenti a stresszt és a magas vérnyomást, valamint a depresszió kialakulásának esélyét. S mindez nagyrészt annak köszönhetően, hogy az ember tudja, van akire számíthat.
Számokba fojtott életek. Miért zavar a korunk?
Van, aki letagad belőle, van, aki hozzáad, és olyan is van, aki egyszerűen nem vesz róla tudomást. Akárhogy is viszonyulunk az életkorunkhoz, tudomásul kell vennünk, hogy alapjaiban határozza meg a mindennapjainkat, a cselekedeteinket. Az önazonosságunk, vagyis az identitásunk szerves részét alkotja, akár tetszik, akár nem.
ÁNTSZ: veszélyes a sárkányerő kapszula
Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) laboratóriumi vizsgálatára hivatkozva az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala szerint egy férfiak számára kínált étrend-kiegészítő kapszula fogyasztása jelentős egészségi kockázatokkal járhat.
Milyen betegség miatt lesz valaki farkasember?
Az elmúlt századok cirkuszai nemcsak a mutatványosokról, artistákról és állatidomárokról szóltak, gyakran olyan embereket is szörnyszülöttként mutogattak, akik valójában valamilyen betegségben szenvedtek. Sorozatunk következő részében a valódi farkasemberekről olvashatnak.
Ma is él a férfi, aki többször bejárta Csernobilt
A férfi még közös szelfit is készített a világ legszennyezőbb masszájának tartott kóriummal, mélyen a csernobili erőmű 4-es blokkjában, ahová a sugárzás miatt először csak tíz évvel a katasztrófa után merészkedtek le kutatók néhány percnél hosszabb időre.
A szervezetünk önmagát gyilkolja le az influenzavírus hatására
A Yale egyetem friss tanulmánya kiderítette, hogy az influenzával összefüggő halál az idősebbeknél inkább a betegségre adott káros immunválasz számlájára írható, s nem a víruséra. A felismerés újabb stratégiák kidolgozásához vezethet az influenza elleni küzdelemben - állítják a kutatók.
A kutyákat is veszélyezteti a Lyme-kór
A kellemes tavaszi és még kellemesebb nyári napok igazi megkeserítői a kullancsok, különösen az általuk terjesztett Lyme-kór miatt. Az emberek többsége tisztában van a kullancscsípés lehetséges következményeivel, de a kutyatartók sem mindig gondolnak bele, hogy az ebek is veszélyeztetettek.
Milyen betegsége volt a gyíkembernek?
Az elmúlt századok cirkuszai nemcsak a mutatványosokról, artistákról és állatidomárokról szóltak, gyakran olyan embereket is szörnyszülöttként mutogattak, akik valójában valamilyen betegségben szenvedtek. Sorozatunk következő részében a gyíkembereket mutatjuk be.
Álmatlanság: a cigi nem lazít, hanem stimulál
Azt jól tudjuk, hogy a pihentető alvásnak milyen nagy szerepe van az egészségünk megőrzésében, illetve abban, hogy fizikailag és szellemileg a legjobbat tudjuk nyújtani. Azonban az emberek nagy részének nem jut elegendő alvás. Mi minden állhat ennek hátterében, és mit tehetünk a probléma ellen?
Nyugat felől egyre több felhő érkezik, miközben a kevésbé felhős tájakon köd képződhet. Reggelre már nagyrészt erősen felhős vagy borult, többfelé párás idő várható, gyenge csapadék azonban csak néhol fordulhat elő. Többfelé szélcsend várható.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4 fok között alakul. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.