Megvan a leghatásosabb antibiotikum

Igazi áttörést jelent, hogy a gyógyszerekkel szemben rezisztens baktériumok ellen is hatásos új antibiotikumot fedeztek fel amerikai tudósok.

Utoljára majdnem harminc éve sikerült új, a klinikai gyakorlatban is használható antibiotikumot fejleszteni, ezért a felfedezés átírhatja az eddigi gyógyászati protokollt - közölte a BBC a Nature tudományos lapban megjelent tanulmányról.

Az antibiotikumok fejlesztésének csúcsidőszaka az 1950-es és 1960-as évekre esett, ám 1987 óta egyetlen új találmány sem került át az orvosi praxisba. Azóta a mikrobák hihetetlenül ellenállóvá váltak. A tuberkulózis úgynevezett kiterjedten rezisztens változata szinte minden antibiotikumnak ellenáll.

Különösen az őszi- és téli időszakban nagyon gyakori betegség a baktérium okozta fertőzés (pl. felső légúti fertőzés), amelyre az antibiotikumok megfelelő védelmet nyújthatnak. A bélflóra helyreállítása azonban legalább ilyen fontos. Mit, mennyit, hogyan? - itt megtudhatja! A bostoni Northeastern Egyetem kutatói csaknem minden antibiotikum közös forrásához, a talajhoz tértek vissza, amelyben nyüzsögnek a mikrobák, ám csupán egy százalékuk tenyészthető laboratóriumban. A kutatócsoport "föld alatti szállodát" teremtett a baktériumoknak. Egyenként "szállásolták el őket a szobákban", majd az egészet a föld alá temették az egyik kutató kertjében, hogy a talaj különleges vegyi anyagai bejuthassanak oda, de a baktériumok a helyükön maradjanak és így tanulmányozni lehessen őket.

A mikrobák által előállított vegyi anyagokat ezután kiásták, hogy megvizsgálják antibiotikus tulajdonságaikat. "Eddig 25 új antibiotikumot fedeztünk fel ezzel a módszerrel, közülük a legfrissebb és egyben a legígéretesebb a teixobactin" - mondta Kim Lewis, a kutatócsoport vezetője.

Kutatók csaknem minden antibiotikum közös forrásához, a talajhoz tértek vissza, amelyben nyüzsögnek a mikrobák

A teixobactinnal végzett kísérletek kimutatták, hogy az anyag baktériumölő hatású, az emlősök szöveteit azonban nem mérgezi. Egérkísérletekből kiderült, a meticillinrezisztens szuperbaktérium, a húsevő Staphylococcus aureus (MRSA) halálos mennyiségét is el tudja pusztítani.

Az új szer olyan zsírokat támad meg, amelyek nélkülözhetetlenek a baktériumsejt falának felépítéséhez, és a tudósok szerint nehéz lenne rezisztenciát kialakítani ellene. "Nem láttunk még ilyet, sok különböző, egymástól független trükkel minimalizálja az ellenállás kialakulásának esélyét" - mondta Lewis. A teixobactin emberi részvétellel végzett klinikai próbái még hátra vannak, ezeket két éven belül tervezik.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra