Aki gyereket akar, nem ihat kávét?

Röviddel a fogantatás előtt vagy a terhesség elején napi kettőnél több koffeintartalmú ital fogyasztása növeli a vetélés kockázatát - de nemcsak az anya, hanem az apa koffeinfogyasztása is számít.

"A gyermeket nemző férfi koffeinfogyasztása ugyanolyan szorosan összefügg a magzat elvesztésével, mint az anyáé" - mondta Germaine Buck Louis, az amerikai Országos Egészségügyi Intézet (NIH) és az Ohiói Egyetem által készített tanulmány vezetője.

A vetélés esélyét az életkor is befolyásolja: minél idősebbek a párok, annál nagyobb a vetélés kockázata, részben a szervezetben felhalmozódó káros kémiai anyagok miatt. A kockázat viszont csökkenthető vitaminok szedésével. A szakértők a termékenység és az életmód, valamint a környezetben megtalálható mérgek közötti összefüggéseket vizsgálták 501, Michigan és Texas államban élő pár bevonásával 2005 és 2009 között.

A párok kérdőíven adtak számot koffein- és dohányfogyasztási, valamint vitaminszedési szokásaikról. Annál a 344 párnál, amelynél a nő teherbe esett, a kutatók összehasonlították a megtermékenyítés előtti hét hétre és a terhesség első hét hetére vonatkozó adatokat. Közülük 98 párnál, azaz 28 százalékuknál következett be vetélés.

A kávéfogyasztás mindkét félre hat a fogantatás szempontjából

Az eredmények szerint azoknál a nőknél, akik napi több mint két koffeintartalmú italt isznak, 74 százalékkal nagyobb a vetélés kockázata. Ha a férfi fogyaszt a megtermékenyítés előtt napi több mint két koffeines italt, 73 százalékkal nagyobb a magzat elvesztésének esélye. A 35 éves vagy annál idősebb nőknél kétszer nagyobb a kockázat, mint a fiatalabbaknál.

Multivitamin napi szedése a megtermékenyülés előtt 55 százalékkal csökkenti a vetélés kockázatát. Amennyiben a terhesség elején is folytatták a nők a vitaminok szedését, 79 százalékkal csökkent a vetélés esélye.

A tanulmány a koffeinbevitel és a vetélés közötti kapcsolatot vizsgálta, de nem bizonyította az ok-okozati viszonyt. Korábbi tanulmányok is hasonló eredményekre jutottak, bár a folyamat háttere egyelőre ismeretlen - írják a szakértők. A kutatás eredménye nem jelenti szükségszerűen azt, hogy a koffeinmentes kávé biztonságosabb, hiszen a vizsgálat nem tért ki a koffeinmentesített italok fogyasztására - emelték ki a kutatók.

Amerikai kutatók a Fertility and Sterility című szaklapban mutatták be eredményeiket.

"Nálunk minden a klasszikus módon ment: megismerkedés, összeköltözés, házasság, és pár hónapra rá a közös elhatározás, jöhet a baba. De nem jött. Fél évig nem aggódtam, de egy idő után már elkezdett zavarni, főleg azért, mert mindenki folyamatosan azt kérdezgette, mikor jön a gyerek" - meséli a 36 éves Kriszti. Másfél évig próbálkoztak sikertelenül, ezt követően döntöttek úgy, hogy meddőséggel foglalkozó szakemberhez fordulnak. "Akkor már nem voltam túl jó lelki állapotban. A terhességi teszteken folyamatosan látni véltem a két csíkot és természetesen egyre jobban kiborultam, amikor végül megjött" - idézi fel azokat a hónapokat, hozzátéve, a tervezett terhesség előtt folyamatosan járt nőgyógyászati kontrollra, és amúgy is egészségtudatosnak érezte magát, így attól nem tartott, hogy szervi baja van. A bizonytalanság és sikertelenség azonban idővel őt és férjét is először türelmetlenné, majd kétségbeesetté tette. Részletek!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A felhős részeken is a fátyolfelhőzet levonulását követően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmenetileg pára, ködfoltok képződhetnek. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő részeken ennél pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.