Számokba fojtott életek. Miért zavar a korunk?

Van, aki letagad belőle, van, aki hozzáad, és olyan is van, aki egyszerűen nem vesz róla tudomást. Akárhogy is viszonyulunk az életkorunkhoz, tudomásul kell vennünk, hogy alapjaiban határozza meg a mindennapjainkat, a cselekedeteinket. Az önazonosságunk, vagyis az identitásunk szerves részét alkotja, akár tetszik, akár nem.

Minél több élménnyel sikerül megtölteni a napjainkat, annál teljesebbnek érezhetjük az életünket, így a kor önmagában nem tényező - vallják sokan, akik "hivatalosan" és hangosan kimondva nem törődnek azzal, hogy éppen hány gyertya díszeleg a születésnapi tortájukon. A valóságban azonban mindannyian rabjai vagyunk saját korfüggőségünknek. Azok is, akik egyszerűen nem vesznek tudomást róla. Sőt, ők azok, akiket leginkább befolyásol, pontosabban fogalmazva: zavar a koruk .

Popper Péter pszichológust gyakran faggatták az éppen aktuális születésnapja kapcsán, azt firtatva, miként gondol a korára. A tanár úr következetesen mindig ugyanazzal a költőinek szánt kérdéssel felelt: "Ugyan mi közöm lehet egy számhoz, hiszen az csak egy szám!" Noha, valóban, az életkor csupán egy szám, ha úgy tetszik, egy statisztikai adat, ám olyan speciális, személyes adat, amelyet egy kicsit más hangsúllyal mondunk ki, mint a lakcímünket vagy az adószámunkat. A korunk velünk együtt változik és hozzánk tartozik. Olyannyira, hogy még a legügyesebb plasztikai sebész sem tudja eltávolítani, bármennyire is szeretnénk megszabadulni tőle.

Miért számít annyira az életkorunk?

"Te ehhez még kicsi vagy!" Kisgyerekként a legtöbben ezt hallják a szüleiktől annak magyarázatára, mit miért nem tehetnek. A felvilágosultabb pedagógiai elveket követő felnőttek gyorsan hozzáteszik a "majd ha nagyobb leszel" reménykeltő szavakat is. Ezek azok a mondatok, amelyek többségünk lelkébe, de főként az agyába úgy lettek beágyazva, hogy atombombával sem lehetne onnan kirobbantani. Ráadásul ezek egy életre megalapozzák a korfüggőségünket, vagyis azt, hogy a korunkat mint egyfajta sajátos, egyedi korlátot értelmezzük. Míg kisgyermekkorban a "még nem szabad", addig felnőttkorban a "már nem szabad" gondolatok dominálnak, de a lényeg ugyanaz marad: a tiltás.

A cikk folytatását a Nők Lapja Psziché 2016. áprilisi számában találhatják meg.

A cikk folytatását a Nők Lapja Psziché 2016. áprilisi számában találhatják meg.

Melyek a leggyakoribb veszélyei egy olyan kapcsolatnak, ahol nagy a korkülönbség? Milyen lehetséges megoldásokat találhatunk a problémára? Íme néhány fogódzó. Kattintson a részletekért!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Hazánk északkeleti felén késő estig, a Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!