Életmód
Alrovatok
A nap képe: nem kormányzati tulajdon
Az amerikai legfelsőbb bíróság épülete előtti kerítéshez bilincselte magát Washingtonban egy, az abortuszhoz fűződő jogot támogató demonstráló kedden. A nő a "nem kormányzati tulajdon" feliratot írta a hasára, kezében pedig egy "Felülbírálni Roe-t? A pokolba is, nem!" feliratú kendőt tartott fel. A bíróság jelenleg az abortuszhoz való alanyi jogot biztosító, a Roe kontra Wade néven ismert peres eljárást lezáró 1973-as legfelsőbb bírósági ítélet felülvizsgálatát végzi. Az alkotmánybíróságként is működő legfelsőbb bíróság 1973-ban azt mondta ki, hogy az amerikai alkotmány garantálja a nők jogát az abortuszt illető szabad választáshoz a kormányzat túlzott beavatkozása nélkül.
Délután több helyen zivatarok csaphatnak le
Szerdán a legtöbb napsütésre az északkeleti megyékben lehet számítani. A Dunántúlon azonban délután már záporokra, zivatarokra is készülhetünk. A hét többi munkanapján viszont – a csütörtök délelőttöt leszámítva – várhatóan nem lesz csapadék. Előrejelzés péntekig.
Zacher: "a töményeket felejtsük el a hőségben"
A koronavírus-járvány elcsendesedésével számos fesztivált rendeznek az országban az idei nyáron. Dr. Zacher Gábor toxikológus szerint a visszakapott szabadság ellenére sem feszítik majd a megszokottnál tovább a húrt a fiatalok az alkoholfogyasztás terén, néhány alapszabályt azonban fontos betartani.
Mit tehetünk, ha rendszeresen túl korán ébredünk?
Az ébresztőóra hangja mindenkinek egyet jelent: ideje felkelni, mert indul a nap. Vannak, akik azonnal lenyomják az órát vagy kinyomják a telefonjuk ébresztő funkcióját és csak a sokadik emlékeztető után képesek magukhoz térni, míg mások már jóval a beállított időpont előtt felébrednek. Utóbbi nem ritka jelenség, de hihetetlen kellemetlenséget okozhat – írja alvásszakértők véleményére hivatkozva a CNN.
Szexpózok, amiket imádnak a nők
Bár a férfiak az ágyban (is) szeretnek irányítani, nem kell mindig hagynunk, hogy ők diktálják a tempót. Számos olyan - meglehetősen izgalmas - szexpóz létezik, amelyben a nő van felül, ő veszi át a vezető szerepet - és amelyet csak imádni lehet. Mutatjuk, miket ajánlunk a következő romantikus este megfűszerezéséhez.
Napközben elsősorban északkeleten, kisebb területen délnyugaton csökkenhet a felhőzet, de másutt várhatóan marad a borult idő, ugyanakkor a látási viszonyok napközben javulhatnak. Reggelig még elszórtan gyenge eső, a Nyugat-Dunántúlon kevés helyen ónos eső előfordulhat, emellett szitálás is valószínű a ködös tájakon, ezt követően számottevő csapadék már nem lesz. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a keleties szél.A csúcshőmérséklet -2 és +5 fok között valószínű. Késő estére -10 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Szombaton hideg fronthatás terheli az arra érzékenyek szervezetét.