Rengeteg a lakástulajdonos Magyarországon

Nálunk csak a románok és a szlovákok laknak nagyobb arányban saját tulajdonú ingatlanban.

Magyarországon 91,3 százalék a lakástulajdonosok aránya, ami a harmadik legmagasabb adat Európában - írta a Világgazdaság kedden a Compare the Market Australia ár-összehasonlítással foglalkozó cég huszonhat európai ország lakhatási körülményeit vizsgáló tanulmánya alapján. Az első helyen Románia végzett, ahol a lakosság 96,1 százaléka rendelkezik saját tulajdonnal, a második Szlovákia 92,3 százalékkal. A harmadik a sorban, fej fej mellett, Magyarország és Horvátország, egyaránt 91,3 százalékkal. A lista végén Németország áll, ahol a lakosságnak csak 50,4 százaléka rendelkezik saját lakással a tanulmány szerint.

Négyzetméterárakban és bérleti díjakban is a lista élén

A kutatásból egyértelműen kiderül, hogy a közép-európai régióban sokkal jelentősebb a magántulajdon birtoklása iránti igény, Nyugaton pedig népszerű a bérlési kultúra is - írta a lap. A négyzetméterárak a top 5-ös listán Magyarországon a legmagasabbak, átlagosan 2250 eurót tesznek ki. A bérleti díjak is borsosak, ám ebben Szlovákia és Litvánia megelőzi Magyarországot, ahol a cikk szerint átlagosan 453 euróért vehető ki egy lakás.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!